Magyarország az élmezőnyben szerepel az egyes országokat az egy foglalkoztatott által ledolgozott éves átlagos munkaórák száma alapján rangsoroló listán. A CNN Money az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) adataira hivatkozva a top tizes lista nyolcadik helyére teszi Magyarországot, amely így 1797 munkaórával az Egyesült Államok és Japán közé ékelődik be. A hírügynökség által feltüntetett adatok némi eltérést mutatnak az OECD honlapján találhatóaktól, ahol az ország neve mellett 1888 órás tavalyi adat szerepel - azonban Magyarország itt is, ott is a nyolcadik.



Bár a 38 órás munkahét bevezetése már 2002-ben napirenden volt, törvény végül nem lett belőle, és a magyar alkalmazottak több mint kétharmada 39 és 41 közötti heti munkaórát teljesít - írja a portál, hozzátéve, hogy a részmunkaidősök aránya a régióra jellemző módon nem éri el a foglalkoztatottak 5 százalékát. A CNN az OECD-re hivatkozva 19 437 dolláros magyarországi átlagbéradatot ismertet, ami azonban bizonyosan tévedés eredménye lehet, hiszen a többség szívesen elfogadná a közel 363 ezer forintos bruttó havi fizetést is. A KSH közlése szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 223 ezer forint volt 2012-ben.



Érdekesség, hogy míg a szervezet szerint a görögök a második legtöbb időt töltik munkahelyükön, addig a CNN összeállításában nem is szerepelnek, továbbá, hogy a tíz "legkeményebben dolgozó" állam fele kelet-európai. Mindkét gyűjtés szerint magasan a mexikóiak vezetik a rangsort, az évente ledolgozott 2317 órával több mint 500 órát vernek az egyesült államokbeli foglalkoztatottakra, átlagosan 9885 dolláros munkabérük azonban csupán kevesebb mint ötöde az északi szomszédnál elérhetőnek. Ugyanakkor az oktatásban részt vevők száma alapján a sor végén kullog, mivel a 25 és 64 év közöttieknek mindössze harmada rendelkezik középiskolai végzettséggel. A nemek foglalkoztatásában rendkívüli különbségek mutatkoznak, míg a férfiak 78 százaléka rendelkezik munkahellyel, addig a nőknél ez az arány 43 százalék.



Az is feltűnő, hogy a legerősebb gazdaságok, illetve a köztudatban hagyományosan erős munkamorálú országoknak tartott skandináv, vagy távol-keleti államok nem képviseltetik magukat a szűk élmezőnyben.



Az OECD honlapján több évre visszamenőleg követhető az adatok változása. Ezek alapján általános trendnek tűnik, hogy az ezredfordulóval összevetve tavaly a legtöbb országban jócskán visszaesett a ledolgozott munkaórák száma, az OECD-átlag például 1844-ről közel 5 százalékkal 1765-re csökkent.





Már nem az olcsó munkaerő a versenyképesség kulcsa



Már kevésbé fontosak a globális versenyben az olyan, a menedzsment által befolyásolható termelési tényezők, mint a munkaerő költsége, ennél jóval többet nyom a latban egy beruházási helyszín kiválasztásakor az innovációs környezet és az adórendszer − állapítja meg a Deloitte. A világ 38 országában dolgozó 550 topmenedzser bevonásával készült nemzetközi kutatás, a Globális Versenyképességi Index eredményei szerint lassan véget érhet az egyre alacsonyabb bérköltségek hajszolásával járó lefelé tartó verseny, és a tudásalapú növekedés felé mozdul el a világ feldolgozóipara.



Ahogy 2010-ben, most is az innovációra való készség számított a legfontosabb tényezőnek a megkérdezett cégvezetők szerint. Ez a képesség leginkább a felkészült tudósok, kutatók, mérnökök és a jól képzett munkaerő számában és elérhetőségében mérhető. Ez az a terület, ahol a versenyképességi lista második és harmadik helyén szereplő Németországnak és az USA-nak komoly kompetitív előnye van a feltörekvő országokkal szemben a válaszadók szerint. Ezekben az országokban olyan innovációs környezet van, ami lehetővé teszi, hogy többet innováljanak kevesebb befektetésből. Az ilyen környezetre hozott leggyakoribb példa a felmérésben a német kétszintes szakképzési rendszer és az egyetemek és ipar közötti szoros kapcsolat volt.






2010-ben a második helyen a versenyképességi tényezők között még a munkaerő- és nyersanyagköltségek szerepeltek, ezek azonban most lecsúsztak a harmadik helyre. A második helyen a gazdasági és adórendszer és az azt meghatározó közpolitikák szerepeltek, ezen belül is a legfontosabbak az adóterhek, a rendszer komplexitása és a világos és stabil szakpolitikai döntések voltak, de lényeges még a gazdasági rendszer általános állapota és a kereskedelempolitikák versenyképessége is. Ez is olyan terület, ahol a fejlett országok előnyben vannak, azonban Kína lemaradása, legalábbis a megkérdezettek szerint, kisebb, mint az innovációs területen. Kiemelt helyen említik az európai és amerikai cégvezetők a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó szabályokat, ami összefügg az innováció kiemelt szerepével. Csak a harmadik helyen szerepelnek a vállalatok munkaerőre és nyersanyagokra vonatkozó termelési költségei, amelyek közül a nyersanyagárak fontosabbak a globális versenyben a kutatás szerint. Ugyan az olcsó munkaerő továbbra is meghatározó − például ez az egyetlen terület, ahol a rangsor első helyén szereplő Kínának előnye van a fejlett országokhoz képest −, a tanulmány szerzői szerint a vállalatoknak egyre fontosabb a munkaerő termelékenységének a fejlesztése, ami annak költségeivel jár együtt. Azt is írják, hogy a vállalatok egyre inkább úgy tartják, hogy csupán az olcsó munkaerő elérhetőségére alapozni az outsourcingdöntéseket stratégiailag nem előnyös és hosszú távon nem fenntartható.



A fontos tényezők listáján szerepel még a beszállítói hálózat minősége, a szabályozói környezet, az infrastruktúra és az energiaárak. Hogy a közpolitikai környezet kiemelt szerepe csak az elmúlt évek gazdasági és politikai bizonytalanságaival függ össze vagy tartósan átveszi a munkaerőköltségek helyét a versenyképesség meghatározásában, az csak a jövő hasonló tanulmányaiból fog kiderülni. A 2013-as versenyképességi index tanulsága szerint azonban van elmozdulás abban, hogy a feldolgozóipari vállalatok az olcsó és kihasználható munkaerőben vagy a kiszámítható környezetben, a több bért és befektetést igénylő, de jól képzett és termelékeny munkaerőben látják a sikerük kulcsát.






napi.hu