Alacsony lett a júniusi deficit
A korábbi évekkel összehasonlítva viszonylag alacsony lett az államháztartás központi alrendszerének júniusi hiánya. Az év hatodik hónapjában egyébként rendszerint tetemes lyukat mutat a büdzsé.
A 162,3 milliárd forintos lyuk abból adódott, hogy a központi költségvetés 186,4 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 9,4 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 14,7 milliárd forintos szufficittel zártak.
A Nemzetgazdasági Minisztérium gyorstájékoztatójában a tavalyi adatok összevetésével kapcsolatban megjegyzi, hogy "az egyes adónemeket érintő változások következtében (néhány adónemből származó bevételi előirányzat csökkent, bizonyos adónemek megszűntek, illetve módosultak, másrészt új adónemek kerültek bevezetésre) a két időszak összehasonlítása mindezen tényezők torzító hatásának kiszűrése nélkül nem lehetséges". "Ezen kívül a szervezeti változások következtében a költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak idei évi alakulásában kiemelt szerepet játszanak a 2012. május 1-jétől, valamint a 2013. január 1-jétől átvett önkormányzati intézmények" - teszi hozzá a tárca.
82%-nál járunk
Június végéig, vagyis az első fél évben 721,7 milliárd forintos hiányt halmozott fel a költségvetés központi alrendszere, ami lényegesen magasabb a tavalyi 517 milliárdos kumulált deficitnél. Úgy tűnik tehát, hogy idén még inkább orrnehéz a költségvetés lefutása.
Ami az éves előirányzat teljesülését illeti, az idei 82%-os arány nem ijesztő, a korábbi években ennél nagyobb arányban teljesült az éves cél június végéig.
Mi áll a háttérben?
A központi költségvetés június végi bevételei az előző év azonos időszakához képest közel 288 milliárd forinttal nagyobb összegben alakultak. A magasabb teljesülés hátterében egyrészt egyes adóbevételek - a személyi jövedelemadó, a regisztrációs adó, valamint az illetékbevételek előző évet meghaladó befizetései, valamint az idén bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak. Emellett nagyobb összegben alakultak az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések és az egyéb bevételek is - részletezi a minisztérium az első hathavi kumulált adatokat.
A központi költségvetés június végi kiadásai mintegy 610 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek, mint az elmúlt év azonos időszakában, mely elsősorban a költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainak - az intézményi struktúraváltással összefüggő - idei nagyobb összegű teljesülésével függ össze - derül ki a tájékoztatóból. Ezen kívül meghaladták az előző évi kifizetéseket az egyedi és normatív támogatások, a lakásépítési támogatások, a kezességérvényesítések, az egyéb kiadások és az állami vagyonnal kapcsolatos kiadások is.
A kamatkiadások 2013. június végén 637,0 milliárd forintot tettek ki, 55,6 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában, a kamatbevételek pedig 59,3 milliárd forintos szintet értek el, 7,9 milliárd forinttal kevesebbet az előző évinél. A nettó kamatkiadás (577,7 milliárd forint) így összességében 47,7 milliárd forinttal kedvezőbb az előző év azonos időszakához képest.
A társadalombiztosítási alapok 2013. június végi 136,1 milliárd forintos szufficitje a Nyugdíjbiztosítási Alap 84,1 milliárd forintos, valamint az Egészségbiztosítási Alap közel 52 milliárd forintos többletéből tevődik össze. 2012. június végén az Alapok együttes hiánya 3,3 milliárd forintot tett ki. A különbség elsősorban bevételi oldalon jelentkezett, az előző évinél magasabb összegben teljesültek többek között a Nyugdíjbiztosítási Alap szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételei, az egészségügyi hozzájárulások, valamint az Egészségbiztosítási Alap költségvetési támogatásai, térítései is. Ez utóbbi jogcím 2013-tól már a munkahelyvédelmi akciótervvel összefüggő hozzájárulásokat is tartalmazza.
portfolio.hu