2020.09.22 | Kedd
Móric napja

A vezérigazgatók minden eddiginél pesszimistábbak
2020.01.21
Munkahely
566
.
A vezérigazgatók minden eddiginél pesszimistábban látják a globális növekedési kilátásokat a PwC globális felmérése szerint, amelynek eredményeit a davosi Világgazdasági Fórumon mutatják be.

A PwC az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében ismerteti: 2019 szeptembere és októbere között 83 országban, 1581 vezérigazgatóval készítettek interjút. A vezérigazgatók 53 százaléka a gazdasági növekedés ütemének lassulására számít 2020-ban. Ez az arány 2019-ben még 29 százalék, 2018-ban pedig 5 százalék volt, az idei eredmény a legpesszimistább 2012 óta. A vezérigazgatók globális gazdasági növekedéssel kapcsolatos pesszimizmusa különösen nagy Észak-Amerikában, Nyugat-Európában és a Közel-Keleten. A gazdasági növekedés ütemének fokozódását előrevetítő vezérigazgatók aránya 42 százalékról 22 százalékra csökkent. 

A cégvezetők a saját cégük kilátásait illetően sem bizakodók, mindössze 27 százalékuk nyilatkozta azt, hogy "nagyon bizakodó" a következő 12 hónapra nézve, ami 2009 óta a legalacsonyabb szint, és az előző évi 35 százalékhoz képest is csökkenést mutat.

A nagyobb gazdaságok közül Kínában és Indiában a legbizakodóbbak a vezérigazgatók 45, illetve 40 százalékos arányban. Az Egyesült Államokban a cégvezetők 36 százaléka, Kanadában 27 százaléka, az Egyesült Királyságban 26 százaléka, Németországban 20 százaléka, Franciaországban 18 százaléka, Japánban pedig - ahol a vezérigazgatók a legkevésbé optimisták - a cégvezetők 11 százaléka bízik abban, hogy 2020-ban nőnek a bevételeik.

A PwC megjegyzi: a cégvezetők előrejelzéseinek 2008 óta végzett elemzése alapján nagyon szoros összefüggés van a vezérigazgatók 12 hónapos bevételnövekedésbe vetett bizalma és a világgazdaság által elért tényleges növekedés között. Ha ez továbbra is helytálló, a globális növekedés 2020-ban 2,4 százalékra lassulhat, ami számos becslésnél alacsonyabb, ideértve az IMF által októberben készített 3,4 százalékos növekedési előrejelzést. 

A folyamatos kereskedelmi konfliktusok és a politikai feszültségek jelentősen rontják az USA vonzerejét a kínai vezérigazgatók szemében. Míg 2018-ban a kínai cégvezetők 59 százaléka nevezte meg az Egyesült Államokat három legnagyobb növekedési piaca egyikeként, a mostani felmérésben mindössze 11 százalék. Az Egyesült Államok vonzerejének elvesztéséből Ausztrália profitált, amelyre a kínai cégvezetők 45 százaléka tekint három legfontosabb növekedési piacának egyikeként, míg két évvel ezelőtt 9 százalékuk. 

A vezérigazgatók szerint szervezetük növekedési kilátásait leginkább a kereskedelmi konfliktusok, a túlszabályozottság, és a bizonytalan gazdasági növekedés fenyegeti. A régióban a túlszabályozottság mellett a szakképzett munkaerő rendelkezésre állása és a szabályozás bizonytalanságai jelentenek veszélyt a vállalatvezetők szerint. 

Az első számú döntéshozókat a kiberfenyegetések, az éghajlatváltozás és a környezeti károk is egyre inkább aggasztják, bár a szélsőséges időjárási események növekvő száma és a témával kapcsolatos vita intenzitása ellenére az egyéb fenyegetések mértéke továbbra is túlszárnyalja a klímaváltozást. 

    A felmérés szerint világszerte a vezérigazgatók több mint kétharmada véli úgy, hogy a kormányok új jogszabályokat fognak bevezetni az internetes és a közösségimédia-tartalom szabályozása érdekében, és megtörik a technológiai vállalatok dominanciáját. A cégvezetők többsége (51 százaléka) arra is számít, hogy a kormányok egyre inkább kötelezik majd a magánszektort, hogy fizessen a magánszemélyeknek a tőlük gyűjtött adatokért.

Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.