2024.04.16 | Kedd
Csongor napja

Megállapodtak a bérfejlesztésről a Sparnál
2020.01.09
Munkahely
1349
.
Megállapodott a 2020-as bérfejlesztésről a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), a vállalat a garantált bérminimum, illetve a minimálbér jogszabályban rögzített mértékéhez képest magasabb bért biztosít munkatársainak, amelyet továbbra is kiegészít saját hűségprogramjának juttatási elemeivel.

A Spar csütörtöki tájékoztatása szerint az elérhető legalacsonyabb bruttó alapbér a legnagyobb létszámot kitevő áruházi munkakörökben a próbaidő alatt 235 ezer forint, próbaidő után 245 ezer forint. A vállalat továbbra is biztosítja a kiemelt teljesítménnyel bíró áruházak esetében az alapbéren felüli kiegészítő jövedelmet.

A több mint 13 ezer munkavállalót foglalkoztató Spar 2017 és 2019 között 26,5 milliárd forint bérfejlesztést hajtott végre, ez 2020-ban csaknem 7 milliárd forinttal egészül ki - közölték.

A Spar idén is biztosítja a hűségprogramot, így megmarad a SZÉP-kártya. A juttatás mértéke változatlan, a vállalatnál eltöltött évek számától függően évi minimum 40, maximum 100 ezer forint.

Új elem a 13. havi juttatás kiterjesztése az év első felében belépők számára, valamint továbbra is él a dolgozói vásárlási kedvezmény, amely február 1-től 10 százalékra emelkedik, havi 80 ezer forint vásárlási összeghatárig.

A Spar Magyarország 2020-ban is folytatja a beruházásokat új áruházak építésével, valamint a meglévő áruházak felújításával, az idei beruházási keret meghaladja a 31,6 milliárd forintot - közölte a vállalat.

Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.