2020.05.25 | Hétfő
Orbán napja

2010 óta két és félszer annyi megváltozott munkaképességű embernek van munkája
2020.01.03
Munkahely
580
.
A kormány intézkedéseinek és egyre bővülő támogatásainak köszönhetően 2010 óta két és félszer annyi megváltozott munkaképességű embernek van munkája - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Az összegzés szerint 2010-ben még 60 ezer, napjainkban már 150 ezer megváltozott munkaképességű ember tud dolgozni. 2020-ban a kormány 43,5 milliárd forinttal támogatja azoknak a cégeknek a működését, amelyek nagy számban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű embereket.

A felmérésekből az is kiderül, hogy a vállalatok elégedettek megváltozott munkaképességű alkalmazottjaik munkájával és egyre szívesebben foglalkoztatják őket - tették hozzá.

Kitértek arra is, hogy a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának további bővítéséről január 17-én és 18-án nemzetközi konferenciát szervez a minisztérium. Az ÉrtékPlacc elnevezésű rendezvényen az állami szektor és a versenyszféra legfontosabb szereplői találkoznak. Az innovatív konferencián részt vesz a nemzetközi hírű magyar divatcég, a Nanushka, valamint a Tisza Cipő is, mindkét cég beszállítója a magyar megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató, állami KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport. Jelen lesznek nemzetközi cégóriások (Bosch, Auchan, Audi) és magyar nagyvállalatok is (Volán, Szerencsejáték Zrt.).

A kormány 2019-től bővített járulékkedvezmény-rendszerrel ösztönzi a piaci cégeket megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. Ez azt jelenti, hogy ilyen munkaviszony esetén a járulékot a minimálbér kétszereséig elengedi az állam. A cégek előtt - amelyek nagy számban alkalmaznak megváltozott munkaképességű embereket - október 31-ig állt nyitva az a pályázati lehetőség, amely összesen 43,5 milliárd forinttal segíti a működésüket 2020-ban. A 2019-esnél csaknem másfél milliárd forinttal nagyobb forrásra mintegy 400 akkreditált cég jelentkezhetett. A pénzből mintegy 30 ezer ember végezhet értékteremtő munkát - olvasható a közleményben.

Azt írták: 2010 óta 18 százalékról 42 százalékra nőtt e célcsoport foglalkoztatása. Jelenleg mintegy 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon, ez nemzetgazdasági szempontból is meghatározó szám és a munkaerőpiacon még legalább ennyi ember van, akit munkához lehetne segíteni - közölte a minisztérium.

Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.