2024.04.18 | Csütörtök
Andrea, Ilma napja

Több matekot akarnak a fiatalok – legalábbis, ha pénzügyeikről van szó
2019.12.03
Bank
1938
.
Pénzügyi ismeretekre éheznek a fiatalok – derül ki az OTP Nyugdíjpénztár friss, reprezentatív kutatásából. A Z generáció úgy érzi, nem elég felkészült a nagybetűs életre – legalábbis, ami az anyagi ismereteket illeti. Legtöbben már általános- és középiskolás korban megkezdenék a tanulást, amiben nagy szerepet szánnának szüleiknek is.

„Ezek a mai fiatalok” tudatosabban kezdenék felnőtt életüket – az OTP Nyugdíjpénztár kutatása szerint.  A Z generáció 84 százaléka gondolja úgy, hogy jelenleg nem kap elég pénzügyi ismeretet. A kutatásban megkérdezett fiatalok több mint 70 százaléka szerint a kulcsszerepet a szülők és az iskola töltik be a pénzügyi ismeretterjesztésben, de 35 százalék említette az állam felelősségét is. 

A fiatalok 45 százaléka úgy véli, hogy a középiskolás kor lenne a legideálisabb arra, hogy elkezdje a tudását megalapozni az öngondoskodásról, 38 százalékuk azonban még fiatalabb, már általános iskolás korban is hasznosnak érezné a megalapozó ismeretek elsajátításának lehetőségét. Kevesebb, mint 10 százalékuk elégne meg azzal, ha először az egyetemi évek alatt találkozna a pénzügyi alapismeretekkel.

Szeretnénk reagálni a fiatalok pénzügyi ismereteket érintő igényeire, hiszen hisszük, hogy a fiatalkorban elsajátított és begyakorolt pénzügyi tudás lehet a vágyak megvalósításának kulcsa. Ezért az OTP Nyugdíjpénztár idén közvetlenül a fiatalokat szólítja meg, saját kezükbe adva a lehetőséget, hogy jobban megismerjék a hosszú távú megtakarítások fontosságát. Ennek érdekében ismét álmodtunk egy nagyot és a szokásostól eltérően ismert tini influencerekkel együttműködve hívjuk fel a figyelmet a pénzügyi tudatosság fontosságra” – tette hozzá Horpácsi Krisztina az OTP Nyugdíjpénztár főosztályvezetője. - „Bízunk abban, hogy így tovább fiatalodhat az OTP Nyugdíjpénztár új belépőinek átlagéletkora és az időben elkezdett kisösszegű, hosszútávú megtakarításokkal, egyre többeknek válik elérhetővé a boldog nyugdíjaskor”- tette hozzá. 


Az OTP Nyugdíjpénztár utolsó negyedéves kampányában fiatalok mondják el fiataloknak, miért fontos az öngondoskodás és az időben elkezdett hosszútávú megtakarítás:

  • OTP Nyugdíjpénztár támogatásával született Élettörténet videóban, a fiatalok egyik kedvence mutat be egy magyar nyugdíjas példaképet
  • Teri beszél bakancslistás terveiről, szerelmeiről és arról, hogy az éveken át tartó takarékoskodás után hogyan vált az álmaiból valóság
  • A videó az alábbi linken elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=QP_18XEAi3Y&t=8s
  • Párhuzamosan elindult egy együttműködés a fiatalok körében népszerű Középsuli sorozattal. Az időskori álmokat bemutató epizód itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=Zoc036-dYvw&t=4s 

Forrás: OTP.hu, Café PR