Az elnök rámutatott: ez a vagyonnövekedés a mostani alacsony kamatok mellett kimondottan jó eredmény, ráadásul az egy pénztártagra jutó vagyon is jelentős emelkedést mutat. Az átlagvagyon szeptember végén 1,3 millió forint volt, ez 9 százalékos éves emelkedés, az öt évvel korábbi összegnél pedig 47 százalékkal magasabb - ismertette. A taglétszám mintegy 2 százalékkal csökkent, idén szeptember végén 1 millió 76 ezer önkéntes nyugdíjpénztári tagot tartottak számon.
A Pénztárszövetség elnöke elmondta: az egyik legnagyobb gond, hogy a munkáltatói befizetések továbbra is jelentős elmaradásban vannak, az idei első kilenc hónap alatt alig több mint 23 milliárd forint hozzájárulást fizettek be a munkáltatók, ez 24 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A munkaadói befizetések csökkenése azért is gond, mert a munkaadóknak is szerepe van a dolgozók megtakarításra ösztönzésében, így az öngondoskodást választók számának és a megtakarításra befizetett összegek növekedésében, tette hozzá.
Az idei harmadik negyedévben 14,6 milliárd forintot fizettek be a pénztártagok, ez pedig 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. Ez fontos eredmény, mivel az első fél évben átmeneti megtorpanást lehetett tapasztalni az egyéni befizetésekben - emelte ki a Pénztárszövetség elnöke.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak az idei harmadik negyedévben 2,38 százalékos becsült hozamot értek el, ami jelentős eredmény a tavalyi egész éves átlagos mínusz 1,9 százalékkal szemben. Ráadásul a szövetség az idei egész évre vetítve mintegy 7,5 százalékos becsült hozamot vár.
A Pénztárszövetséghez tartozó egészség- és önsegélyező pénztárak összesített vagyona szeptember végén mintegy 52 milliárd forint volt, ami egy év alatt 0,4 százalékos emelkedés. Az egészségkasszáknál azonban nem a vagyongyarapodás az elsődleges eredményességi mutató, hiszen az egészségpénztári befizetéseiket a pénztártagok elsősorban a különböző, akár napi szinten felmerülő egészségügyi-, vagy önsegélyező (például lakáshitel törlesztéssel, gyermekek iskoláztatásával kapcsolatos) kiadásaikra használják fel.
A Pénztárszövetség által képviselt egészségpénztárak tagjai az év első kilenc hónapjában több mint 6 millió alkalommal fizették egészségszámláikról a különféle szolgáltatásokat, alkalmanként átlagosan 5600 forint értékben. Kiemelte: az egészségkasszák az első kilenc hónap alatt több mint 23 ezer alkalommal összesen 458 millió forinttal járultak hozzá tagjaik lakáshitel-törlesztéseihez, ami éves szinten 47 százalékos bővülés a kifizetett szolgáltatások terén.
Kravalik Gábor közölte: az egészség- és önsegélyező pénztárak tagjai az idei első kilenc hónap alatt 17 százalékkal 18,5 milliárd forintra növelték az egyéni befizetéseiket, ugyanakkor a munkáltatói befizetések ezeknél a kasszáknál is csökkentek, az előző év azonos időszakához képest több mint 50 százalékkal 5,4 milliárd forintra.