Kiemelték: a kedvező konstrukcióknak, a törlesztési és családtámogatási kedvezményeknek, valamint a Nyelvtanulási Diákhitel bevezetésének köszönhetően töretlenül növekszik az érdeklődés a diákhitelek iránt. A Diákhitel Központ célja, hogy a diplomát szerzők arányának növelése érdekében termékpalettáját folyamatosan bővítse - jelezték.
Kifejtették: a szabad felhasználású Diákhitel1 és a képzési költségekre fordítható Diákhitel2 mellett a nemrég bevezetett Nyelvtanulási Diákhitellel még inkább széleskörűvé vált a felsőfokú tanulmányok elvégzését támogató rendszer.
A Diákhitel Központ termékei így három oldalról támogatják a hallgatókat: a havi 70 ezer forintig igényelhető Diákhitel1 a hétköznapi megélhetést segíti, a felső korlát nélküli Diákhitel2 a tanulmányok finanszírozását biztosítja, a Nyelvtanulási Diákhitel pedig a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga megszerzését támogatja maximum 500 ezer forinttal - ismertették.
Kitértek arra is, hogy Diákhitel1 jelenleg 1,99 százalékos kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen igényelhető. Az október 1-jétől bevezetett Nyelvtanulási Diákhitel célja, hogy azok a hallgatók vagy volt hallgatók, akik nyelvvizsga hiányában nem tudják megszerezni diplomájukat, segítséget kapjanak a nyelvtanuláshoz. Az 500 ezer forintig, egy összegben igényelhető hitel nyelvi kurzusokra, nyelvtanfolyamra, nyelvtanárra egyaránt költhető. A Nyelvtanulási Diákhitel esetében a kamat szintén 1,99 százalék, azonban támogatott nyelvből történő sikeres nyelvvizsga esetén a hitel kamatmentessé válik.
A 2018. január 1-je után született 2. gyermek után a tartozás felét, a 3. gyermek születését követően pedig az édesanyák teljes tartozását elengedi a központ - olvasható a közleményben.
A hallgatók körében az elektronikus igénylési lehetőség is növeli a diákhitelek népszerűségét. Már minden második diák él ezzel a lehetőséggel, melynek köszönhetően személyes megjelenés és papíralapú dokumentumok benyújtása nélkül néhány perc alatt, ügyfélkapu hozzáférés segítségével igényelheti a Diákhitel Központ termékeit.
Jelezték: azok a hallgatók, akik november 15-ig igénylik a szabad felhasználású diákhitelt, az egész félévre szóló támogatást megkaphatják december 15-ig.