2024.10.05 | Szombat
Aurél napja

Nőtt az álláshirdetések száma az első negyedévben
2018.04.18
Munkahely
1163
.
Az első negyedévben tizenhét százalékkal nőtt az álláshirdetést feladó cégek, valamint a feladott álláshirdetések száma is az egy évvel korábbi adatokhoz képest - derül ki a Profession.hu jelentéséből.

A közlemény szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol tavaly több nagy beruházás is kezdődött, 24 százalékkal nőtt a hirdetést feladó cégek száma.

Veszprém és Zala megyében szintén átlag feletti, 20-20 százalék volt a hirdetést feladó cégek számának a növekedése, Budapesten és Pest megyében pedig 15 százalékos - olvasható az összefoglalóban.

Az első három hónapban 54 százalékkal több hirdetés került a fizikai, segéd és betanított munka kategóriába 2017 elejéhez képest, a kategórián belül pedig kiemelkedett a betanított munkákra feladott hirdetések száma - szögezik le a jelentés készítői.

Az álláshirdetések számában nagyobb növekedés volt még a vendéglátás (40 százalék), az adminisztráció és az építőipar (34-34 százalék) területén, illetve a banki szektorban (33 százalék). Stagnálást lehetett látni a gyártás, termelés (+3 százalék), IT-programozás (-1 százalék) és a marketing (-3 százalék) területeken.

Szakmunkásból 20 százalékkal többet kerestek idén január-márciusban.
A szakképzettséget igénylő pozíciók között a Profession.hu szerint a bolti eladó, pénztáros állásokkal lehetett leggyakrabban találkozni az első negyedévben.
A jelentésben megállapítják, a jelentkezések száma összességében mindössze 7 százalékkal nőtt.

Vendéglátói pozícióra 37 százalékkal többen, fizikai, segéd és betanított munkára 28 százalékkal többen pályáztak az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
A jelentkezéseket tekintve az IT és a gyártás, termelés szektorban is stagnálás mutatkozott.

A mérnök kategóriában 19 százalékkal növekedett a pályázók száma, és ugyanennyivel az új hirdetések száma is.

A Profession.hu összegzéséből kiderül: a legtöbbet megpályázott pozíciók között a tavalyi első helyről idén visszaszorult a harmadik helyre a területi képviselő pozíció, helyét pedig átvette a betanított munka.

A második legkeresettebb terület az adminisztratív, irodai munka továbbra is.
Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.