2024.10.05 | Szombat
Aurél napja

A kutatói bérezésről és az uniós szabályozás tapasztalatairól egyeztettek Budapesten
2018.04.13
Munkahely
1204
.
A tavaly bevezetett európai uniós szabályozás módosításának tapasztalatairól, a 2020 utáni új innovációs keretprogramban a hazai kutatók számára kedvezőbb bérezésről egyeztettek Budapesten - közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH)

A tájékoztatás szerint az NKFIH és az Európai Bizottság kutatási és innovációs főigazgatósága közös rendezvényén az unió szakértői adtak tájékoztatást a Horizont 2020 programban támogatott projektek pénzügyi szabályairól.

A közleményben kiemelték, a hazai közintézményekben dolgozó kutatói közösség számára kulcskérdés, hogy a közvetlenül Brüsszelben elnyert Horizont 2020 (H2020) forrásokból versenyképes bért lehessen fizetni a magyar kutatóknak.

A hivatal szerint ezt nehezíti, hogy a Horizont 2020 támogatásokból automatikusan nem számolhatók el a kutatói bérek versenyképességét biztosító kereset-kiegészítések.
A Horizont 2020 eredeti szabályozása szerint a pályázat költségvetéséből elsősorban a kutatók alapbére volt finanszírozható, a kutatók a projektben való közreműködésért az alapbéren felül csak csekély kiegészítő juttatásban részesülhettek.

A 2021-től induló kilencedik uniós kutatási és innovációs keretprogram (FP9) tartalmára és stratégiai irányaira vonatkozó magyar álláspont célként jelöli meg, hogy a kutatói bérek közelítésével csökkenjen a bérfeszültség a régi és a 2004 óta csatlakozott tagállamok kutatói között.

A magyar álláspont szerint a következő ciklusban erre a problémára uniós szinten az jelentene megoldást, ha a keretprogramban végzett munka presztízsét elismerve külön minimál órabért vezetnének be - közölte a hivatal.

Pálinkás József, az NKFIH elnöke a rendezvényen kiemelte: Magyarország egyetért az átlátható, egységes elszámolási szabályozásra vonatkozó uniós törekvésekkel, ugyanakkor fontosnak tartja a korábbi és az újonnan csatlakozott tagországok kutatóinak bére közötti eltérés mérséklését - írja közleményében a hivatal.

A tájékoztatás szerint erről Pálinkás József kétoldalú tárgyaláson is egyeztetett a budapesti rendezvényre érkezett Anna Panagopuluval, az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóságának igazgatójával.
Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.