2024.12.05 | Csütörtök
Vilma napja

Amit az iskolában nem tanítanak: üzleti ismeretek gyerekeknek
2017.09.08
Oktatás
2448
.
Sokan úgy vélik, hogy a magyar oktatási rendszer nem készít fel kellőképpen az életre, a kémia és a biológia mellett hasznos lenne, ha némi üzleti ismeret is ragadna a gyerekekre. Ha az iskolában nem is, egy most induló tanfolyamon akár már általános iskolások is saját nyelvükön tanulhatnak bankolásról, jogról vagy épp marketingről.

Szülők körében általánosan elfogadott vélekedés, hogy a hazai oktatás túlságosan elméletorientált, és az általános- és középiskolás tananyag is nélkülöz néhány alapvetően fontos ismeretet. Bár erkölcs és etikett órák már léteznek, a mindennapi életben való boldoguláshoz szükséges pénzügyi, jogi vagy épp vállalkozói ismeretek elsajátítására már nem marad idő. Több kutatás is kimutatta, hogy ezeken a területeken hiányos a magyar gyerekek tudása, és ezen eddig iskolarendszeren kívüli tanfolyamokkal sem volt lehetőség javítani.

A fogyasztói jogok, a bankrendszer működése, vagy épp az adózás alapjai mind olyan fogalmak, amik a mindennapi élethez alapvető fontosságúak lennének, ezekről még sincs szó az iskolákban, így a fiatalok hátránnyal indulnak. Ezen a helyzeten kíván javítani a Junior Business Academy a multinacionális cégeknél megszokott tréningek és csapatépítő foglalkozások gyereknyelvre történő lefordításával. Az általános- és középiskolás korosztálynak szóló, üzleti és kommunikációs képzések során a gyerekek betekintést nyernek olyan területekbe, amik nemcsak az életvezetésük vagy felsőfokú tanulmányaik, hanem az üzleti életben való elindulásuk esetén is hasznosak lehetnek. Az iskolát multinacionális valamint oktatói múlttal rendelkező szülők hozták létre, és több aktív pedagógus bevonásával lett kidolgozva a tanrend.

Amerikai stílusú a tanfolyam, tehát a heti másfél órás foglalkozásokon csoportos munka, gyakorlatorientáltság és interaktivitás dominál. A különböző korosztályok anyaga a témaköröket tekintve ugyan hasonlít, de a nagyobbak sokkal mélyebb ismereteket szerezhetnek. A marketingtanulmányok során a kisebbeknek például megadott reklámokban kell beazonosítaniuk a márkát, és közösen elemzik, hogy mit jelentenek a logók és szlogenek, milyen történetet mesél el a hirdetés. A középiskolások ezen felül pedig már csapatmunkában saját hirdetéseket is készítenek, és más marketingeszközökkel is megismerkednek. Általánosságban elmondható, hogy a fiatalabbak több kezdő kommunikációs gyakorlaton vesznek részt, ahol az érvelést, önkifejezést, hallgatóság előtt történő beszédet fejlesztik, míg a 14-18 évesek a középiskola elvégzése utáni időszakra készülnek például üzleti terv készítés vagy felvételi beszélgetés gyakorlásával.

Gyakorló szülőkként a tanfolyamokkal az a célunk, hogy a gyerekek már fiatal felnőttként is eligazodjanak az üzleti és társadalmi életben.” – mondta Molnár Attila, a Junior Business Academy alapítója. „Az itt oktatott ismereteket előbb-utóbb saját bőrükön kellene megtapasztalniuk, a képzések révén viszont már felkészülten várhatják a mindenki számára ismerős, és elsőre sokszor kellemetlenségekkel járó élethelyzeteket."

A tanfolyamok az iskolákkal párhuzamosan indulnak, így ezekben a napokban lehet először jelentkezni rájuk. Fizetős képzésekről van szó, de az alapítók keresik a lehetőségét, hogy a későbbiekben hátrányos helyzetű gyerekek számára is elérhetővé váljon a beiratkozás.
Forrás: JBA