2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

ISMÉT TAROLT AZ ÜZLETI ÉLET NEMZETKÖZI OSCAR-JÁN AZ NNG
2017.08.16
Munkahely
1066
.
Összesen három díjjal ismerte el az International Business Awards 200 fős nemzetközi zsűrije az NNG Kft. egy fejlesztését, illetve marketing-, valamint belső kommunikációs teljesítményét. A 60 ország több mint 3 900 pályázója közül augusztus 10-én hirdettek nyerteseket. Három évvel ezelőtt az NNG volt az első magyarországi vállalat, amely nyerni tudott ezen a rangos nemzetközi versenyen, akkor üzleti stratégiájával és növekedési eredményével aratott sikert.

Az NNG által elnyert három International Business Awards-ból első helyezést, aranyat ért a Legjobb Sales Prezentációs Esemény kategóriában a cég speciális demószobájának japán bemutatókörútja. A 10 nap alatt 3 helyszínt érintő esemény logisztikai és szervezési szempontból is nagy kihívást jelentett, különösen, hogy az előkészítést a budapesti központból menedzselték. A rendezvényen összesen 150 partner vett részt, ami nagyban hozzájárult az üzleti kapcsolatok felélénkítéséhez az egyébként nagyon zárt és külföldi cégektől védett japán piacon. A zsűri értékelésében kiemelte a kihívásokkal teli környezetet, valamint a projekt hatékonyságát az egyébként nehezen elérhető ügyfelek megszólításában.

Nemzetközi harmadik helyet, bronzérmet nyert a vállalat rendhagyó, és egyben hagyományteremtő belső kommunikációs projektje, a programozók patrónusának, Szent Izidornak a napjára szervezett eseménye a Belső Kommunikációs kampányok kategóriájában. Az eseménysorozat a cég egyik alapértéke, a kíváncsiság köré épült, és számos, a programozók ízlésének és érdeklődésének megfelelő aktivitást vonultatott fel, például a munkatársak ősi IT relikviáit bemutató múzeum megnyitását. A nagy napra a koronát a nemzetközileg elismert C++ programozó guru, és számos szakmai könyv szerzője, Scott Meyers zártkörű előadása tette fel, akit rocksztárként fogadott a főként fejlesztőkből álló több száz fős céges közönség. A zsűri különösen az átütő ötletet, és a profi kivitelezést méltatta az értékelésben.

Szintén a nemzetközi dobogó harmadik fokára állhatott fel az NNG a Ford számára készített megoldásával a Legjobb Szoftvertermék kategóriájában. A Ford megbízásából a budapesti székhelyű NNG fejlesztette le azt az egy navigációs programot, amelyet az autóipari vállalat a világ hét régiójának 50 különböző országában tud mindenhol a speciális helyi igényekre szabni. Az egyetlen, de végtelenül variálható szoftvermotor elvére épülő megoldás az NNG globális, navigációt mindenkinek elvét ülteti át a valóságba. A zsűrit különösen a feladat komplexitása és az arra adott átgondolt, innovatív megoldás győzte meg, mely figyelembe vette a kulturális eltéréseket és a nyelvi különbségeket is.
Forrás: NNG, Café PR
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.