Az OTP Nyugdíjpénztárhoz 2017 első felében 17 százalékkal többen csatlakoztak, mint a tavalyi év azonos időszakában. Az új belépők egyértelműen a hosszútávú, kis összegű, de folyamatos megtakarítások mellett tették le a voksukat, a legtöbben 45 év alattiak és jellemzően 5 - 10 000 forint közötti havi tagdíjfizetést vállalnak.
Az idei év első felében is folytatódott a trend, miszerint lassan, de biztosan növekszik az OTP Nyugdíjpénztár taglétszáma, egyre többen tesznek félre a boldog nyugdíjas éveikre. Az idei első félévben több mint 6 700-an csatlakoztak a pénztárhoz, ami 17 százalékkal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának eredményeit.
A tagi adatokból az is látszik, hogy a legtöbben a kisebb összegű, de folyamatos megtakarítást preferálják, a tagok 68 százaléka öt és tízezer forint közötti havi befizetést vállalt, az új belépők több mint kétharmada pedig 45 évesnél fiatalabb.
„Örömmel tapasztaljuk, hogy a lakosság egyre nagyobb százaléka ismeri fel, hogy a boldog nyugdíjas évekért bizony nekik is tenniük kell. Ugyanakkor azt látjuk, hogy továbbra is van tér az előrelépésre, hiszen az új belépők mintegy harmada csak 45 éves kora után kezd el félretenni. Pedig minél korábban kezdünk el gondoskodni a saját nyugdíjas korunkról, annál kisebb havi összeg is elegendő lehet”- mondta el Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
Ami a regionális eloszlásokat illeti, az új belépők jellemzően továbbra is elsősorban Budapestről vagy vonzáskörzetéből érkeznek. Az új tagok 23 százaléka fővárosi, 13 százalék pest megyei lakos, 5,6 százalék pedig Borsod-Abaúj-Zemplén megyei.
Az első félév folyamán az OTP Nyugdíjpénztárhoz összesen 4,2 milliárd forint tagi befizetés, valamint 2,9 milliárd forint munkáltatói hozzájárulás érkezett. Előbbi 15 százalékos emelkedést, utóbbi minimális visszaesést jelent a tavalyi eredményekhez képest. Érdekesség, hogy a tavalyi évhez képest mintegy kétszeresére, 1,4 milliárd forintra emelkedett az egyéni, eseti hozzájárulások összege. Az új belépőket is számítva a nyugdíjpénztár taglétszáma már meghaladja a 222 000 főt, az OTP Nyugdíjpénztár által kezelt vagyon pedig már több mint 230 milliárd forint.
Forrás: OTP.hu, Café PR