2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

Hárommilliárd forintos program indul megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására
2017.06.07
Munkahely
920
.
Hárommilliárd forintos, európai uniós támogatású programot indít a kormány megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának elősegítésére - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára.

Schanda Tamás a Pécsi Tudományegyetem szekszárdi karán tartott sajtótájékoztatón elmondta: a június 6-án, az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program részeként induló projekt célja, hogy a megváltozott munkaképességű emberek ne csak védett környezetben, hanem a nyílt munkaerőpiacon is helyt tudjanak állni. A programba több mint hatezer embert vonnak be - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány kitart a teljes foglalkoztatottság politikája mellett, a cél ennek az elérése, megközelítése; a megváltozott munkaképességű emberek munkája is hozzájárul Magyarország erősödéséhez.

Ismertetése szerint a program forrásaira az ország hat kevésbé fejlett, úgynevezett konvergenciarégiójából lehet pályázatokat benyújtani. Várhatóan 30-150 akkreditált szervezet 20-140 millió forintos támogatáshoz juthat, amelyből többek között alkalmassági és egészségügyi vizsgálatokat, képzéseket végezhetnek, személyre szóló rehabilitációs terveket készíthetnek, foglalkoztatási rehabilitációs szolgáltatásokat nyújthatnak.

Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány alapvető célja, hogy a fogyatékos, egészségkárosodott és megváltozott munkaképességű emberek integrációját minden eszközzel erősítse, és ezzel a gazdasági növekedést is fokozza. Ezért minden munkaerőpiaci tartalék mozgósítására szükség van - mondta.

Beszélt arról, hogy a kormány számos eszközzel ösztönzi a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, amelyek közül az egyik legfontosabb a foglalkoztatási rehabilitáció rendszere. Ennek keretében az akkreditációt szerző cégek bértámogatáshoz juthatnak. Idén 348 munkáltató szerezte meg az akkreditációt, ezek 30 700 megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatnak.

Elmondta: a kormány idén 5,1 milliárd forinttal növelte a foglalkoztatási rehabilitáció keretében a bértámogatásra összegét, amely így közel 40 milliárd forint. A munkakörülmények javításához egyszeri fejlesztési támogatást nyújtanak a cégeknek, amely ez évben 900 millió forint.

Hozzátette, fontos ösztönzés a rehabilitációs hozzájárulás is, amit azoknak a cégeknek kell fizetniük, amelyek nem alkalmaznak fogyatékossággal élő embert. A hozzájárulás mértékét a kormány 2017-ben 19 százalékkal emelte, és minden évben emelkedni fog. A gazdasági szervezetek tavaly 73 milliárd forint rehabilitációs hozzájárulást fizettek be a költségvetésbe, és bár a foglalkoztatott fogyatékossággal élők száma nőtt, jelenleg még 70-80 ezer ember számára van munkalehetőség.

Az államtitkár megemlítette azt is, hogy januártól megkétszereződött a rehabilitációs kártyára jogosultak száma, már valamennyi rehabilitálható ember jogosult a kártyára. A kártya előnye, hogy az azzal rendelkező emberek foglalkozatása után a munkáltatóknak nem kell járulékot fizetniük.
Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.