2021.01.20 | Szerda
Fábián, Sebestyén napja

Utolsó felszólítás – Van, akinek több mint 100 000 forint pihen a kártyáján
2017.05.22
Bank
1188
.
Hajráznak májusban az OTP SZÉP kártyások, hiszen naponta átlagosan mintegy 30 millió forintnyi juttatást költenek lejáró egyenlegükből. Sokan még így is az utolsó pillanatra hagyták juttatásaik felhasználását, több mint 2200 kártyabirtokosnak maradt még 100 000 forintnál is több a plasztikján.

Az OTP SZÉP kártyabirtokosoknak alig két hetük maradt arra, hogy felhasználják 1,9 milliárd forintnyi lejáró juttatásaikat. Ezt az összeget még 2015-ben folyósították a munkáltatók a SZÉP kártyákra. Az idén május 31-i határidőig fel nem használt forintokat azonban, az előírások szerint, a kibocsátó vissza fogja utalni a munkáltatók számára.

Jó hír, hogy az OTP SZÉP kártyabirtokosok a hónap végén lejáró juttatásaik több mint 97 százalékát már felhasználták. Ez azt is jelenti, hogy az OTP SZÉP kártya csak a 2015-ös feltöltéseknek köszönhetően már több mint 67 milliárd forinttal járult hozzá a hazai turizmus és vendéglátás élénkítéséhez.

Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP Bank Cafeteria üzletágvezetője az eddigi tapasztalatokról nyilatkozott: „Az elmúlt két évben azt tapasztaltuk, hogy sokan egy késői, májusi kikapcsolódásra tartogatták lejáró juttatásaik felhasználását, ez jellemzően a pünkösdi hosszú hétvége volt. Az idei évben a pünkösdi időszak már júniusra esik, így ez a lehetőség idén nem áll a kártyabirtokosok rendelkezésére. Jó tudni, hogy, akinek nincs lehetősége a következő két hétben hosszabb pihenőre menni, az akár nyári vakációjának szállását is előre lefoglalhatja az OTP SZÉP kártyás juttatásainak terhére”.

A legnagyobb kártyakibocsátó, az OTP Bank tapasztalatai szerint a lakosság körében továbbra is a vendéglátás alszámla a legnépszerűbb, hiszen erre kérték a munkáltatóiktól a feltöltések több mint kétharmadát. Az elmúlt két év költési adatait vizsgálva, ezt a zsebet használják leggyakrabban az OTP SZÉP kártyabirtokosok. Ezt a megállapítást jól szemlélteti, hogy a vendéglátás alszámlán található lejáró juttatások több mint 98 százalékát már fel is használták.
Forrás: Café PR, OTP.hu