2024.12.05 | Csütörtök
Vilma napja

Egyre kevesebben akarnak örökké dolgozni
2017.02.15
Nyugdíj
1844
.
Az évek óta tartó szektorszintű csökkenéssel szemben, mintegy 1000 fővel növekedett az OTP Nyugdíjpénztár taglétszáma 2016-ban. A tagbővüléssel párhuzamosan az egyéni befizetések összege és aránya is nőtt 2015-höz képest. Tavaly a pénztárba fizetett összegek 65 százaléka már egyéni öngondoskodóktól érkezett, úgy tűnik, a magyarok a saját kezükbe veszik a nyugdíjprobléma megoldását.

Az ÖPOSZ adatai szerint a nyugdíjpénztárak összesített taglétszáma ötödik éve folyamatosan csökken, ezzel szemben az OTP Nyugdíjpénztárhoz tavaly csatlakozott 1000 új öngondoskodóval együtt mára már több mint 220 000 tag veszi igénybe a pénztár szolgáltatását. A tagok egy év alatt összesen több mint 11,8 milliárd forintot tettek félre nyugdíjas éveikre. Emellett fontos eredmény, hogy a munkáltatói hozzájárulások összege is emelkedett. Tőlük 6,4 milliárd forint érkezett egy év alatt az OTP Nyugdíjpénztárba, ami 3 százalékkal haladta meg a 2015-ös munkáltatói hozzájárulások összegét.

A tavalyi eredményeinkből látszik, hogy a magyar lakosság kezdi egyre komolyabban venni az öngondoskodást, nem akarnak lemondani a nyugdíjas kori álmaikról. Úgy véljük, hogy tagjaink egy kis fegyelemmel könnyedén elérhetik, hogy ne kelljen a nyugdíjas éveikben munkából fedezni a kiadásaikat. A takarékoskodásban a vállalatok is segítettek; tavaly a rendszeres, havi szintű hozzájárulások összege 8 százalékkal emelkedett 2015-höz képest. Tapasztalataink alapján ezzel a támogatással nem csak a dolgozók nyugdíjcélú megtakarításait, de a lojalitását is növelhetik a munkáltatók. ” – értékelte a tavalyi évet Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.

A legnagyobb hazai pénztárnak tavaly sikerült a piacon rekordnak számító, mintegy 12 százalékos nettó hozamot elérnie a Dinamikus portfólióval, amit a pénztár szakértője szerint főként a fiatalabb, jellemzően magasabb kockázatot vállaló pénztártagok választanak. Szintén a kockázatosabb csomagok közé tartozó Növekedési portfólióval több mint 10 százalékos gyarapodást ért el a pénztár, így a magas hozamoknak és a növekvő befizetéseknek köszönhetően a teljes nyugdíjpénztári vagyon mintegy 19 százalékát – több mint 218 milliárd forintot – kezeli az OTP Nyugdíjpénztár.
Forrás: OTP.hu, CaféPR