2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

Javulhat a munkaerőpiac szerkezete
2017.01.31
Munkahely
826
.
Folytatódhat a foglalkoztatottak számának növekedése, illetve a munkanélküliek számának csökkenése ebben az évben, a munkaerőpiac szerkezete pedig kedvező irányba mozdulhat - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közzétett adatait.

A KSH adatai szerint a múlt év negyedik negyedévében a munkanélküliségi ráta 1,7 százalékponttal 4,4 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest, az éves munkanélküliségi ráta 5,1 százalékos értéke szintén 1,7 százalékponttal volt alacsonyabb az előző évinél. A foglalkoztatottak száma 4 millió 411 ezer volt a negyedik negyedévben, 3,6 százalékkal, 152 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint szezonális hatások miatt a következő hónapokban a foglalkoztatottak száma átmenetileg csökkenhet, így az év elején újra 5 százalék közelébe emelkedhet a munkanélküliségi ráta. Az év második felében azonban már 4 százalék közelében lehet a munkanélküliség, így a szakértő az idei év egészében 4,5 százalékos átlagos munkanélküliségi rátát vár, a tavalyi 5,1 százalék után.

Az elemző kommentárjában kedvezőnek nevezte, hogy a foglalkoztatottak száma a negyedik negyedévben minden ágazatban bővült, a vállalati felmérések szerint pedig a munkaerő-felvételi szándék kifejezetten erős maradt.

A foglalkoztatási adatok élénk gazdasági növekedést tükröznek, így a GDP növekedése idén érdemben gyorsulhat. A fogyasztás és a lakossági beruházások további gyorsulását támogatja a foglalkoztatás és a reálbérek kiemelkedő növekedése - fejtette ki.

Suppan Gergely szerint a foglalkoztatás ütemének növekedését a közeljövőben fékezheti az egyre több ágazatban jelentkező szakemberhiány, amely azonban támogathatja a köztisztviselői állomány, valamint a közfoglalkoztatottak számának tervezett csökkentését, így a munkaerőpiac szerkezete kedvező irányba mozdulhat.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője kiemelte: lassulni fog a munkanélküliségi ráta csökkenése, ugyanakkor átrendeződés várható a munkaerőpiacon.
A szakértő arra számít, hogy a tavaszi és a nyári hónapokban már nem a közfoglalkoztatottak, hanem az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma nő majd erőteljesebben.

A bürokrácia csökkentése kormányzati cél, ezzel együtt a piac munkaerő iránti kereslete is segítheti, hogy elinduljon az az áttolódás az állami szektorból a magánszektorba - fejtette ki.

Az elemző szerint az átrendeződéshez, illetve a foglalkoztatási adatok javulásához hozzájárulhatnak például a munkaerő mobilitását ösztönző kormányzati intézkedések, így országon belül elindulhat a vándorlás a munkahelyek felé.

A foglalkoztatási adatokat javíthatja az inaktívak megjelenése is a munkaerőpiacon; a hazai aktivitási arány sokat javult a korábbiakhoz képest, de még van tér a nyugat-európai szinthez való felzárkózásban - fejtette ki Németh Dávid.
Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.