2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

Milliós bírságra számíthatnak az energiatudatosságra nem figyelő cégek
2017.01.24
Munkahely
875
.
Energetikai szakreferenst kell alkalmaznia a nagyobb energiafogyasztóknak, illetve az év végével változtak a kötelező energetikai audit szabályai is. A kötelezettségeket elmulasztók komoly bírságra számíthatnak a jövőben.

Energetikai szakreferens alkalmazására kötelezi a jogszabály 2016. december végétől azokat a vállalkozásokat, amelyek meghatározott energiamennyiségnél többet fogyasztottak a tárgyévet megelőző három évben – közölte a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda. Az energiahatékonysági jogszabályok 2016. december 21-én hatályba lépett módosításai szerint a kötelezettség azokat a vállalkozásokat érinti, amelyek a jelzett három évben évente átlagosan több mint 400 ezer kilowattóra áramot, 100 ezer köbméter földgázt vagy 3,4 ezer gigajoule hőt használtak fel.

A szakreferensek feladata, hogy elősegítsék az energiahatékonysági szemlélet és gyakorlatok terjedését azzal, hogy szakmai megfigyelőként és tanácsadóként részt vesznek a rendszeres energetikai auditban is, illetve jelentést készítenek a vállalkozás energetikai szokásairól és a vállalkozás által elért energiamegtakarítási eredményekről. Utóbbi dokumentumot a tárgyévet követő május utolsó napjáig közzé is kell tennie a vállalkozásoknak.” - mondta Csáki János, a Baker & McKenzie szakértője.

A szakreferens a vállalkozástól független olyan természetes személy lehet, aki rendelkezik a jogszabályban foglalt megfelelő szakirányú végzettséggel, energetikai területen szerzett szakmai gyakorlattal és vizsgával. Cég is lehet szakreferens, ha azzal legalább egy olyan természetes személy áll a jogszabályban meghatározott jogviszonyban, aki megfelel a fenti követelményeknek. Az energetikai szakreferens igénybevételét a vállalkozásnak 30 napon belül be kell jelentenie a Magyar Energetikai- és Közmű-Szabályozási Hivatalnál (MEKH) – a bejelentés elmulasztása 200 ezer és 2 millió forint közötti bírságot jelenthet a moratórium letelte, azaz 2017. június 30. után. A módosításból úgy tűnik azonban, hogy a moratórium nem vonatkozik arra az esetre, ha a vállalkozás az energetikai szakreferens igénybevételére vonatkozó kötelezettségét sérti meg.” – hangsúlyozta a szakértő.

A módosítás továbbá egyértelműsíti a nagyvállalatok számára négyévente kötelező energetikai audit esedékességének számítását: a négyéves időszakot mindig a korábbi audit elkészítésének napjától kell számolni, az első auditot pedig az első nagyvállalati regisztrációs kötelezettséget követő év június 30-ig kell elvégezni – függetlenül e regisztráció tényleges megtörténtétől. Ez utóbbi szabály nem vonatkozik azokra a nagyvállalatokra, amelyek már 2015. december 5-én az auditálásra kötelezettek körébe tartoztak és nem mentesültek az auditálási kötelezettség alól. Továbbá, az évente megismétlendő regisztrációért a nagyvállalatoknak ezentúl 100 ezer forintos regisztrációs díjat is fizetniük kell, a MEKH pedig honlapján teszi közzé a nagyvállalatokról vezetett nyilvántartását. A regisztráció elmulasztása 1 millió forintig, az energetikai auditálás elmaradása pedig 10 millió forintig terjedő – ismételten kiszabható – bírságot jelenthet. Az energiahivatal 2017. június 30-ig azonban nem állapít meg bírságot az energetikai auditálás elmaradása miatt.

Mostantól az energetikai szakreferens igénybevételére kötelezett vállalkozásoknak is adatot kell szolgáltatniuk a MEKH felé az energiafelhasználásuk mértékéről, illetve a végrehajtott energiahatékonysági intézkedésekkel elért energiamegtakarítási adatokról – korábban ez a kötelezettség csak a nagyvállalatokat érintette. Az adatszolgáltatás elmulasztása egymillió forintig terjedő – ismételten kiszabható – bírságot jelenthet.

Az új szabályok ugyanakkor az energetikai auditorokat is adatszolgáltatásra kötelezik a MEKH felé a vizsgálat eredményeiről – nemcsak egy-egy adott vizsgálatról, hanem az egész évi auditálási tevékenységükről is. Ennek elmulasztása továbbra is 100 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható. Az auditorok emellett 1 millió forintig terjedő bírsággal sújthatók, ha hibás vagy hiányos energetikai auditjukat 90 napon belül nem javítják vagy pótolják – aki pedig két éven belül kétszer kerül ilyen helyzetbe, azt a névjegyzékből is törölhetik és eltilthatják a további tevékenységtől.
Forrás: Noguchi
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.