2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

Tavaly nőtt az újonnan alapított cégek száma
2017.01.05
Munkahely
802
.
Tavaly Magyarországon az előző évhez képest 5 százalékkal, 1300-zal több, összesen 26 313 új cég alakult, számuk azonban még elmarad a 2014-estől, amikor közel 30 ezer új céget alapítottak - közölte Bisnode Magyarország Kft.

Az elmúlt tízéves periódust vizsgálva a legtöbb vállalkozás 2011-ben (49 703), 2008-ban (48 635), valamint 2010-ben (48 049) kezdte meg működését - tették hozzá.

Tavaly 2015-höz képest elsősorban az ipar, valamint a szolgáltató szektor népszerűsége nőtt, az első kategóriában csaknem ezerrel, utóbbinál pedig 850-nel több új céget regisztráltak. Az ipar esetében azonban a textiliparban, a papíriparban, a vegyiparban és a fafeldolgozásban, 25, 14, 10, illetve 3 százalékkal csökkent a 2016-ban induló vállalkozások száma. A szolgáltató szektorban újonnan alapított vállalkozások száma a közigazgatás és védelem terén 27, az oktatás esetében 6, míg az egészségügynél 3 százalékkal mérséklődött a tavaly.

Kiemelték: a működő vállalkozások száma 2016-ban tovább csökkent, a visszaesés üteme 1,13 százalékra mérséklődött, ami 0,6 százalékpontos javulás a 2015-ben elért 1,74 százalékhoz képest.

A közlemény szerint a cégszám csökkenésének hátterében tavaly már egyértelműen a megszűnt társaságok továbbra is magas száma állt, míg a korábbi években az új cégek számának folyamatos visszaesése is fontos szerepet játszott a romló tendenciában. A cégmegszűnések száma 2016-ban közel 5,7 százalékkal csökkent, így a 2015-ben mért 52 ezer helyett, tavaly 49 ezer vállalkozást töröltek a cégjegyzékből.
Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.