2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

A gyakorlati tudás hatékony átadásával lehet megszólítani és megtartani a pályakezdőket
2016.12.28
Munkahely
849
.
Az IT vállalatok egyik legnagyobb kihívása, hogy hatékonyan szólítsák meg a Z generáció tagjait és hosszútávon is megtartsák az új, fiatal munkavállalóikat. Egy egész korosztályról homogén csoportként beszélni csak közhelyekben lehet, de több olyan módszer is létezik, ami működik a legkülönbözőbb személyiségeknél is. A Lufthansa Systems Hungária 20 év tapasztalatát sűrítette bele az IT Young Professional Programba.

Az egyetemről és egyéb képzésekről kikerülő fiataloknál meghatározó igény, hogy ne csak részfeladatokban vehessenek részt, hanem legyen rálátásuk a teljes működési folyamatra. Többségük nyitott a tanulásra és szívesen fejleszti magát, de a hagyományos „tantermi” módszerek önmagukban már nem működnek náluk. Ezekre az igényekre szabva állította össze az erősen coach-szemléletű, projekt alapú gyakornoki programját a Lufthansa Systems Hungária.

Az IT Young Professional Programban már a felvételkor vizsgálják a jelentkezők személyes kompetenciáit is a tudás és a képességek mellett, így minimalizálva a képzés alatti, illetve az első években való lemorzsolódást. Fontos, hogy ne csak a jelölt legyen ideális, hanem a munkakör is legyen ideális az ő számára. A felvételi folyamat és a programban helyet kapó orientáció is azt a célt szolgálja, hogy a pályakezdők olyan területtel foglalkozhassanak, ami hosszú távon is érdekesek maradnak számukra és jól érzik majd magukat benne. A két hónapos tréning projekt alapú feladatokra épül, számos esetben csoportos feladatokkal, amelyek a gyakorlati tudás mellett a soft skill készségeket is fejlesztik. A problémafelvetések az adott személyre szabottak és már önmagukban be is vezetik a résztvevőket abba a területbe, amelyben majd dolgozni fognak.

A vállalat számára is praktikus és a Z-generáció is megköveteli, hogy a képzés gyakorlati tudást biztosítson up-to-date feladatokkal, online tananyagokkal és interaktív tanulással. Teljesen természetes, hogy a program résztvevőivel zárt Facebook csoportokban beszélgetünk és a Slacken chatelünk. Fontosnak tartjuk, hogy a csapatból közösség váljon, ezért sok informális programot is szervezünk. A pályakezdők így majd akkor is tartják a kapcsolatot, mikor különböző projektekre kerülnek, ezzel is segítve a cég belső kommunikációjának felfrissítését” – mondta a programról Turcsikné Gáspár Georgina, a Lufthansa Systems Hungária HR vezetője.

A pályakezdők számára hagyományosan a beilleszkedés és a vállalati kultúra megismerése jelentik a legnagyobb kihívásokat a szakmai elvárások mellett. Az egyetem elméleti terepe után merőbben szokatlan egy multinacionális közeg és megfelelni is máshogy kell a rendszerben. Az ebben való könnyű eligazodásra hozták létre a mentor-programot, amelyben minden fiatal tehetség már a képzés kezdeténél saját segítőt kap. A mentorok részt vesznek a projektek értékelésében programot követő időszakban is támogatják a beilleszkedést.

A gyakorlati szemlélet sikerességére az egyik legjobb példa a Load 3D program létrejötte, amelynek alapjait a gyakorlati ideje alatt fektethette le Csordás Attila. A repülőgépek rakterének feltöltését megtervező program 3D-s fejlesztése arra a problémára ad praktikus választ, hogy a földi személyzet gyakran nehezen értelmezte a 2 dimenziós elrendezési ábrákat. A gyakornoki feladat végül értékes nemzetközi termék lett a vállalnál.
Forrás: Noguchi
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.