2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

Pozitívan látják a jövőt a magyar cégvezetők
2016.12.09
Munkahely
960
.
A hazai vállalati döntéshozók jelentős része arra számít, hogy a nemzetközi gazdasági helyzet kiegyensúlyozott marad vagy javulni fog a következő 12 hónapban. A magyarországi kilátásokat illetően szintén pozitívan vélekedtek, hiszen a megkérdezettek fele stabilnak ítéli a magyar gazdaság helyzetét, minden harmadik válaszadó pedig javulásra számít – derült ki az EY legfrissebb Globális Tőkebizalmi Barométeréből. Hasonlóan pozitívak a várakozások a tranzakciós piac jövőbeni alakulását illetően is.

Az EY Globális Tőkebizalmi Barométerének idei eredményei alapján aktív évre számítanak a döntéshozók a vállalati tranzakciók és összeolvadások terén. A kelet-közép európai régióban a cégvezetők 28 százaléka, globális szinten 29 százaléka számít arra, hogy bővülni fog a tranzakciós piac, Magyarországon ez az arány ezt is meghaladva 54 százalék. A legtöbben a korábbi évekhez hasonlóan a technológiai szektorban számítanak több tranzakcióra.

A legfrissebb kutatásunk azt mutatja, hogy a hazai vállalatok kétharmada a következő 12 hónapban növekvő számú tranzakcióra számít, de elsősorban továbbra is a kisebb értékű ügyletek lesznek a jellemzőek. Hozzátehetjük, hogy a régióban a megkérdezettek 43 százaléka számít arra, hogy aktívan keresni fogja a felvásárlási lehetőségeket szemben a hazai 53 százalékos aránnyal, akkor kijelenthetjük, hogy a magyar vezetők átlag feletti aktivitásra készülnek a tranzakciós piacon. Globális szinten ez az arány még magasabb, 57 százalék.” – elemezte az eredményeket Dezse Margaret, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának vezető partnere.

Az akvizíciók fő hajtóereje mind Magyarországon, mind a régióban továbbra is a piaci részesedés növelésének szándéka. Bár a szándék megvan, a magyar menedzserek a megfelelő célpontok hiányát látják, mint az akvizícióval való növekedés fő akadályát.

Az idei EY Tőkebizalmi Barométer eredményeiből kiderül az is, hogy a hazai vezetők inkább a munkahelyek számának bővülésére, mint csökkenésére számítanak a digitális technológiák megjelenése kapcsán. Hiszen amíg 47 százalék értett egyet azzal az állítással, hogy az új megoldások elterjedése következtében új munkahelyek jöhetnek létre, addig csak 20 százalék vélte úgy, hogy ez akár a munkaerő igény csökkentéséhez is vezethet.
Forrás: EY
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.