2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

Ha van bizalom, akkor minden cégnél hatékony a Távmunka
2016.10.20
Munkahely
834
.
A távmunkával járó előnyöket a munkavállalók után a munkáltatók is egyre többen ismerik fel. A kisebb irodatérrel és kevesebb energiafogyasztással járó spórolási lehetőségek mellett az otthoni munkavégzés lehetőségére plusz juttatásként tekintenek a dolgozók – ez különösen igaz az X és Y generáció tagjaira. A 2. Távmunka Meetupon technológiai cégek képviselői számoltak be az ezzel kapcsolatos tapasztalataikról.

Egy friss kutatás szerint az Egyesült Királyságban jelenlévő cégek 34 százaléka szerint a dolgozóik több mint fele már otthonról végezheti el a feladatait 2020-ban. Ez nem csak a munkavállaló és a munkáltató számára jelent előnyt, de többek között csökkenti a városok közlekedési hálózatának terhelését is. A nemzetközi példákhoz hasonlóan Magyarországon is egyértelműen pozitív tapasztalatok fűződnek a távmunkához, a cégvezetők között viszont sokan még tartanak annak bevezetésétől.


A pozíciók több mint fele alkalmas az otthoni munkavégzésre

Az Invitel Csoportnál 2016 áprilisában vezették be a távmunka lehetőségét. Egy külső tanácsadók bevonásával készült hatástanulmány alapján 1200 munkavállalóból több mint 600 esetében találták úgy, hogy alkalmas a pozíciója otthoni munkavégzésre. Dr. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes szerint a kollégákba vetett bizalom kifizetődött: átlagban nőtt a hatékonyság és plusz juttatásként tekintenek a lehetőségre, így elhivatottabbak is lettek a céggel kapcsolatban. A hat hónapos próbaidőszakot követően a távmunkát fókuszcsoportos felmérésekkel, valamint online kitölthető kérdőívvel értékelték. A vezetőktől és a munkavállalóktól beérkezett pozitív visszacsatolások alapján úgy döntöttek, megemelik a távmunkával tölthető napok számát és további 30 százalékkal bővítik azon beosztások körét, amelyek otthonról is elvégezhetőek. Érdekesség, hogy az ügyfélszolgálati munkánál mindezt a zavaró háttérzajok kiszűrését elősegítő program bevezetésével tervezik megoldani.


A rendelkezésre álló technológiai megoldások támogatják a bizalmat

Major Sándor, a LogMeIn mérnöke öt pontban határozta meg az eredményes távmunkához szükséges feltételeket: legfontosabbnak a kölcsönös bizalom meglétét tartja, de szintén lényeges személyes találkozások biztosítása az akár ¬eltérő kontinenseken dolgozó munkavállalók számára is. A jelenleg rendelkezésre álló alkalmazásoknak köszönhetően pedig a vizibilitás, a távolról dolgozók munkájának elismerése, és a közös vízió megteremtése és fenntartása elé sem gördül akadály. A távmunka gördülékenységét negyedéves, 360 fokos vizsgálatok is biztosítják. A LogMeIn fő tevékenysége éppen arra fókuszál, hogy böngészőnkből akár távoli számítógépekbe is beléphessünk, de a cég alkalmazottai rendszeresen használják a Slack, Jira, Trello alkalmazásokat is.


A munkaerő globalizálódásával a távoli munkavégzés társadalmi elvárássá válik

„Az IBM minden dolgozója számára természetes a távoli munkavégzés, és a cég olyan eszközöket bocsát rendelkezésükre, amelyek bárhol használhatóak” - mondta Mészáros Tamás a vállalat együttműködési megoldásokért felelős szakértője. Technológiai értelemben a munkavégzésre közösségi tevékenységként tekintenek és ezért egy, a közösségre épülő multifunkcionális rendszerben is dolgoznak. A munkavállalók az összes fontos dokumentumot és programot visszakereshetően egy felületen belül találják meg, ez az IBM Connections. Ezzel a módszerrel a többszázezer dolgozó nem csak vállalaton belül, de partnereivel is sokkal hatékonyabban működhet együtt, mint bárhol máshol.


A Távmunka széleskörű elterjedése mindenkinek előnyös

A távoli munkavégzés számos munkaerő-piaci probléma megoldását jelenthetné, hiszen a kereslet és kínálat közötti strukturális különbségekre és a nők a férfiakéhoz képest alacsonyabb foglalkoztatási rátájára, valamint a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci integrációjára is megoldást kínál. Ráadásul hosszú távon a munkaadók számára is jól mérhető előnyökkel járna. Ezért hívta életre a piacvezető állásoldal, a Profession.hu a Távmunka Mozgalmat, amelynek részeként a folyamatos szakmai diskurzus mellett a cégen belül is bevezették a távmunkát, és jelenleg futó egyhetes kampányuk keretében ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítanak olyan pozíciókra, amelyek távmunkában is betölthetőek.
A Távmunka Meetup sorozat célja, hogy a www.tavmunkamozgalom.hu oldalon összegyűjtse a témában fellelhető tapasztalatokat és lehetőségeket, ezzel elősegítve a munkáltatói döntések meghozatalát.
Forrás: Profession.hu, Noguchi
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.