2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

A foglalkoztatás további javulására számít a nemzetgazdasági miniszter
2016.09.27
Munkahely
649
.
Magyarországon 1992 óta nem dolgoztak ennyien, a munkanélküliségi ráta pedig 5 százalék alá csökkent és a gazdasági folyamatok további javulást jeleznek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten sajtótájékoztatón, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Varga Mihály kifejtette: tovább javítja majd a munkanélküliségi rátát, hogy a vállalkozások kapacitásbővítést terveznek, az alacsony nyersanyagárak segítik a gazdasági növekedést, a lakásépítések beindulása javítja az építőipar teljesítményét, és nő az uniós források felhasználása.
A tárcavezető emlékeztetett, a kormány arra készül, hogy a jövő év közepéig kiírják a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus minden pályázatát, a források felhasználása pedig szintén dinamizálja majd a gazdaságot.

A munkaadók egyre nagyobb része tartja a növekedést korlátozó tényezőnek a munkaerőpiacot - mutatott rá a nemzetgazdasági miniszter, aki megoldásként az országon belüli regionális foglalkoztatási különbségek csökkentését, a szakképzés átalakítását és a bérek emelését említette.

Varga Mihály kitért arra, hogy ösztönözni kell a hazai munkaerő mobilitását a következő hónapokban, illetve arra is, hogy a béremelések itthon tarthatnak nagyobb létszámú munkaerőt és megakadályozhatják az elvándorlást.

A KSH adatait értékelve a nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: a versenyszektor növelte a legnagyobb mértékben a foglalkoztatást, főleg a szolgáltató szektorban emelkedett a foglalkoztatottak száma az egy évvel korábbihoz képest, de a javulás érintette a feldolgozóipart, a mezőgazdaságot és az építőipart is.

Varga Mihály történelmi adatnak nevezte a munkanélküliség 5 százalék alá csökkenését. Kitért arra, hogy a 15-24 éves korosztály munkanélküliségi rátája 12,8 százalékra csökkent, ez a mutató a hat évvel ezelőtti kormányváltás időszakában még 30 százalék felett volt.

A foglalkoztatási ráta a 2010-es 54,6 százalékról hat év alatt 67,1 százalékra nőtt. Ezen belül a nőknél az arány 60,8, a férfiaknál 73,5, tehát a női foglalkoztatásban van még tartalék - mondta a tárcavezető.
A nemzetközi összevetésben a magyar munkanélküliségi ráta az ötödik legalacsonyabb az Európai Unió 28 tagországa közül, a régióban csak Csehországban alacsonyabb a munkanélküliség - ismertette Varga Mihály.
Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.