2024.10.07 | Hétfő
Amália napja

Egyszerűbb lesz a cafeteriában a lakástámogatás folyósítása
2016.08.01
Munkahely
530
.
A cafeteria-rendszeren keresztül augusztus 1-től a munkáltatók egyszerűbben támogathatják dolgozóik lakásvásárlását, lakáshitel-törlesztését, mivel annak szabályozása egységesen a személyi jövedelemadó (szja) törvénybe került - mondta Fata László cafeteriaszakértő.

A szakértő közölte: az eddigi "sok munkát igénylő helyzet" változik meg azzal, hogy egyetlen jogszabály szabályozza a támogatás lehetőségét.
A munkáltató a lakás értékének 30 százalékát, maximum 5 millió forintot adhat ilyen támogatásként adómentesen. Mivel ez egy jelentős összeg, és a törvényalkotó szeretné, ha ezt célirányosan használnák fel érthető, hogy szigorú szabályokat fogalmaztak meg - mondta a szakértő.

Így többek között vizsgálni kell a lakás méretét; a lakásban lakók számát; hogy az adott cég dolgozója a lakásban tulajdonos vagy például haszonélvező; a lakásban laknak-e a lakásban az igénylők. Ha összeállnak az adómentes támogatás feltételei, akkor a munkáltató folyósíthatja a hitelintézeten keresztül a támogatási összeget.
Ez történhet egyszerre vagy hozzájárulással a hiteltörlesztéshez - tette hozzá.
A munkáltatónak emellett ellenőriznie kell azt is, hogy a célnak megfelelően használják-e fel a támogatást, de ez sem okoz többletmunkát, hiszen a folyósítás általában a hitelszámlára megy.
Forrás: MTI
További hírek a kategóriából...
Akár látatlanban is elfogadna egy új álláslehetőséget a munkavállalók több mint fele
Egy napokban készült felmérés szerint a magyar munkavállalók elenyésző része, csupán 6%-a ragaszkodna ahhoz, hogy személyesen is találkozzon leendő felettesével vagy kollégáival, mielőtt elfogad egy új állásajánlatot. Közel 60%-uk viszont határozottan állítja, hogy megelégedne azzal, ha csak telefonos és videós állásinterjúra lenne lehetősége, úgy is tudna döntést hozni.

Álláskeresés világjárvány idején: az online megoldásoké a főszerep
Keressen valaki munkát akár azért, mert a koronavírus miatt kialakult helyzetben veszítette el az állását, vagy azért, mert éppen a világjárvány kitörése előtt mondott fel előző munkahelyén, első találkozása leendő munkaadójával valószínűleg nem a megszokott módon történik majd. A járványügyi intézkedések miatt ezen a területen is a személyes kontaktust nem igénylő megoldások kerültek előtérbe.

Mától ingyenesen lehet feladni álláshirdetéseket önkéntes és egészségügyi állásokra
A mai naptól minden, a koronavírussal szembeni küzdelmet elősegítő önkéntes, illetve egészségügyi állás közzétételét ingyenesen vállalja a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi háttérrel rendelkező szakembereket, illetve a segíteni vágyókat és azokat a helyeket, ahol most a legnagyobb szükség van rájuk, a lehető leghatékonyabban és leggyorsabban kössék össze.