A KLIK megalapításakor az egyik legfontosabb kitűzött cél volt, hogy az ország valamennyi állami általános és középiskolájában egyenlő esélyeket és feltételeket kapjanak a gyerekek a tanulásra. Ennek megvalósítása érdekében az ország leghátrányosabb helyzetű kistérségeiben is megkezdődtek a fejlesztések.
Az Európai Unió által támogatott „Köznevelés az iskolában”c. kiemelt projekt egyik területe kifejezetten azokat az iskolákat karolja fel, amelyek a leghátrányosabb helyzetűjárásokban helyezkednek el, magas a hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma, valamint a kompetenciamérési eredményeket tekintve az országos átlag alatt teljesítettek, illetve az elmúlt években nem tudtak többletforrásokra pályázni. Az intézményi fejlesztés modul programja szakmai támogatást, oktatási eszközöket és speciális, régóta hiányzó szakembereket – gyógypedagógusok, pszichológusok, logopédusok, pedagógiai asszisztensek stb. – is biztosít a nehézségek leküzdése céljából.
A programban a 2014-15-ös tanévben 171 iskola vett részt, amelyeket egy előzetesen felállított szempontrendszer alapján választott ki a KLIK.Az első ütemben 26 borsodi iskola vett részt a programban, majd a tapasztalatok értékelése után még 145 intézmény az ország különböző területeiről. Ezek az intézmények jelentős szakmai segítséget kaptak a projekt által foglalkoztatott mentoroktól és szupervizoroktól, emellett lehetőség szerint a hiányzó szakemberek pótlására, és egy fejlesztő team működtetésére is plusz források álltak rendelkezésre.
A program keretein belül közel 24 ezer gyermek vett résztkülönböző sport és kulturális rendezvényeken (színház-, mozi- és múzeumlátogatás), emellett a családi mentorok a szülőket is igyekeztek bevonni az iskola életébe.
Az intézmények különféle típusú támogatási lehetőségek közül választhattak a megoldandó pedagógiai problémák függvényében. A Kiskörei Vásárhelyi Pál Általános Iskolában például az országos kompetenciaméréseken elért eredményeiken szeretnének javítani. Ezért a helyi pedagógusokból alakult fejlesztő team rengeteg fejlesztő foglalkozást, szakkört és helyi versenyt szervezett, egyénileg és kis csoportokban is sokat foglalkoztak a gyerekekkel. A legfontosabb módszer a differenciálás: minden diák a saját szintjének megfelelő nehézségű feladatokat kap, így lépésről-lépésre tud fejlődni. A motivációt játékos, együttműködésre építő feladatokkal erősítik. A programok keretében aktivizálták a szülőket is: hol a gyerekek által tartott műsorra, hol családi programra hívták őket az iskolába. A tanárok szerint nagyon sokat jelent, hogy a szülők látják, mi folyik az iskolában, megértik az iskolai munka fontosságát és ezért képesek motiválni is otthon a gyerekeket.
A Nógrád megyei Héhalmi Általános Iskolában 75% felett van a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya, ami komoly kihívás a tantestületnek. A szakkörök és korrepetálások mellett ezért olyan programokat is szerveztek, amelyek élményeket adnak és lekötik a gyerekek figyelmét. Sport-, tánc- és kézműves-foglalkozások sorát szervezte az iskola, emellett a programnak köszönhetően úszásoktatásra is eljutottak a diákok.
A kirándulási lehetőség máshol is népszerű volt: A Karcagi Arany János Általános Iskolából például összesen száznál is több gyerek jutott el színházba, háromdimenziós moziba vagy éppen a fővárosi állatkertbe. A tanárok számára a tapasztalatcserét segítette a projekt. A Faddi Gárdonyi Géza Általános Iskolában kiemelték, hogy gyümölcsöző szakmai párbeszéd indult meg a környék hasonló helyzetben lévő iskolái között, így a tanárok egymástól vették át a kipróbált és működő módszereket. Létrehoztak egy feladatbankot, ami megkönnyíti a pedagógusoknak a színes és változatos képességfejlesztő tanórák felépítését. A nógrádi Magyargéc iskolájában pedig a pályázati lehetőségekre építő, tudatosabb tervezést hangsúlyozták. A számos tantárgyi szakkört és felzárkóztató órát, valamint szórakoztató és családi programot lebonyolító iskola nyárra több tábort is tudott szervezni, így a diákok – közülük sokan életükben először – eljuthattak a Mátrába és a fővárosba is. Az események egy részébe a szülőket is bevonták, a közös kirándulások és az év végi családi nap gyereknek és szülőnek is különleges élményt nyújtott.
Az intézményi fejlesztés programban részt vevő iskolák egyetértettek abban, hogy a lebonyolításon nagy lelkesedéssel dolgozó tanári csoportok a projektzárás után is folytatni fogják az elkezdett munkát. Azokat a szakköröket, foglalkozásokat és szülőkkel közös programokat tartják kiemelkedően fontosnak, amelyek segítik a gyerekek tanulmányi eredményeinek javulását és képességeik fejlődését.
A Köznevelés az iskolában uniós forrásból megvalósuló kiemelt projekt átfogó célja, hogy javítsa az állami köznevelési intézményekben folyó munka minőségét, hatékonyságát, s ennek eredményeként a gyermekeknek kiegyensúlyozott, fenntartható oktatási rendszert teremtsen.
A fejlesztések öt jelentős területen zajlanak: intézményi fejlesztés, módszertani innováció, partnerség és hálózatosodás, szervezetfejlesztés, valamint rendszerszervezés.
A projektről bővebb információ a www.klik.gov.hu/kozneveles-az-iskolaban oldalon olvasható.