A munkanélküliség magas szintje újra problémát jelent Európának és az Egyesült Államoknak. A munkanélküliség kérdése régóta foglalkoztatja a közgazdászokat, számos elméleti modell próbál magyarázattal szolgálni a változásaira.



Andrew J. Oswald és David G. Blanchflower brit professzor (Blanchflower a brit jegybank monetáris tanácsának tagja is volt 2006-2009-ben) azt találta, hogy a lakóingatlan-tulajdonlás és a munkanélküliség szintje között erős korreláció van. A lakóingatlan-tulajdonlás és munkanélküliség kapcsolatát jól illusztrálja Svájc és Spanyolország szélsőséges példája: előbbinél 30%-os lakóingatlan-tulajdonlási arány párosul 3%-os munkanélküliségi rátával, utóbbinál 80% és 25% az arány. Ez az egyszerű statisztikai összefüggés azonban természetesen nem jelent oksági viszonyt.



Oswald kollégájával ezért precízebb ökonometriai módszerekkel is vizsgálta a kérdést amerikai paneladatokon. Kutatásuk eredménye szerint a lakóingatlan-tulajdonlás arányának duplázódása a tartós munkanélküliség szintjének több mint kétszeresére emelkedésével jár együtt. Ez a hatás valószínűleg azért áll fenn, mert a lakóingatlan-tulajdonlás rugalmatlanabbá teszi a munkaerőpiacot: csökkenti a munkaerő mobilitását, növeli a munkába jutás idejét és az adott területen kevesebb a foglalkoztató cég.



Mindezek fényében a kutatók szerint aggodalmas lehet az a fejlemény, hogy az elmúlt évtizedekben milyen nagy mértékben elterjedt a lakástulajdonlás a bérléssel szemben, amit az egyes kormányok adókedvezményekkel is ösztönöztek. Az ilyen jellegű adókedvezmények a munkanélküliség szempontjából aggasztóak lehetnek.






origo.hu