2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

A lakosság több mint fele nem készül a nyugdíjas korra
2011.09.13
Nyugdíj
445
A lakosság több mint fele nem készül a nyugdíjas korra  A 35 éven felüli aktív alkalmazottak 20 százaléka foglalkozik azzal, hogy miből él meg nyugdíjas korában, míg 59 százalékuk nem szentel komolyabban figyelmet arra, hogy felkészüljön nyugdíjas éveire - derül ki az Aegon Magyarország megbízásából a BellResearch által készített felmérésből, amelynek megállapításait a biztosító közölte az MTI-vel.


Akik foglalkoznak a nyugdíjukkal, azok 10-30 ezer forint havi megtakarítással számolnak, úgy vélik, ennyit kell félretenni öreg korukra.
A 35 évnél idősebbek körében végzett felmérés másik tanulsága, hogy a megkérdezettek többsége a család feladatává teszi az idősek ellátását. A sorban csak második helyen áll az állam, a harmadik helyen pedig az önköltségi alapon működő ellátó intézményeket - idősek otthonait - említették. A válaszadók szerint az ilyen intézmények közül az államiak színvonala közepes, a magánkézben lévők pedig drágák.
A kutatásban megkérdezettek 60 százaléka aggódik komolyan a megtakarításai miatt, ami arra utal, hogy a magyarok bizonytalanná váltak a bankok és más pénzügyi szolgáltatók stabilitásával, és a szabályozói környezettel szemben is - áll a közleményben.
ugyvezeto.hu