2024.09.30 | Hétfő
Jeromos napja

Megújította az utastájékoztatást a MÁV a Keleti pályaudvaron
2014.06.12
Utazás
383
.
Megújította az utastájékozatási rendszert a budapesti Keleti pályaudvaron a MÁV Zrt. - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.

Tájékoztatásuk szerint az elmúlt hetekben teljesen megújult Budapesten a Keleti pályaudvar vizuális és hangos utastájékoztatási rendszere. Az állomásra korszerű, új audiovizuális gépi vezérlőberendezést telepítettek, beszédszintetizátor által működtetett, női hang alapú rendszer tájékoztatja az utasokat.
Az utastájékoztatási rendszerben az új és irányított hangszórókkal az utasvárócsarnokban, a peronokon jelentősen javult a beszéd érthetősége, miközben a külső környezeti zajszennyezés csökken - közölte a MÁV Zrt.
A pályaudvar vágányainak végén lévő, 1997-ben telepített táblákat korszerű kijelzők váltották fel, amelyek az adott vágányról induló vonatok összeállításáról, későbbiekben pedig még az egyes kocsik elhelyezkedéséről is tájékoztatást adnak majd.
A vasúttársaság azt is közölte, hogy következő lépésként a budapesti Nyugati pályaudvaron már megkezdődött, valamint Debrecenben és Füzesabonyban indul hamarosan a komplex utastájékoztatási fejlesztés.

MTI