2024.09.30 | Hétfő
Jeromos napja

Eurocontrol: Európában továbbra is magas a repülésbiztonság
2014.06.12
Utazás
357
.
Európában a repülésbiztonság továbbra is magas, ugyanakkor a repülés hatékonyságán még javítania kell a tagállamok légiforgalmi irányító szolgálatainak - közölte az Eurocontrol honlapján.

A 40 európai állam légiforgalmi irányító szolgálatát tömörítő szervezet 2013-as teljesítmény-értékelése szerint 2010-óta nem történt a tagállamok légterében olyan baleset, amelyet a légiforgalmi irányítók hibája okozott volna, és a súlyos besorolású incidensek száma is 11 éves mélyponton volt 2013-ban.
A szervezet a légi forgalom áramlását is jól szervezte meg, mivel a légterek kapacitáshiánya miatti késés 0,53 perc volt járatonként, ilyen alacsony szintet az Eurocontrol még nem mért. Hozzátették ugyanakkor, hogy a forgalom még mindig a 2008-as szint alatt volt.
Hangsúlyozták, hogy a horizontális repüléshatékonyságon még javítania kell a szervezetnek, a repülési útvonalakat rövidíteni kell.
Az Eurocontrolt 1963-ban alapították, feladatai között szerepel a légitársaságoktól beszedni a navigációs szolgáltatások díját, majd azokat elosztani a tagállamok között teljesítménytől függően. Az Eurocontrol foglalkozik az európai légi forgalom egyenletessé tételével is. Éves árbevétele 8,3 milliárd euró volt 2013-ban.

MTI