2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

Minden eü-ben dolgozó nyugdíjas megkapja a kompenzációt
2013.03.25
Nyugdíj
648
Minden eü-ben dolgozó nyugdíjas megkapja a kompenzációtAz egészségügyi államtitkárság közleménye szerint megkapják a kompenzációt az egészségügyben nyugdíj mellett továbbdolgozók.

Minden egészségügyben dolgozó, akinek mentességi kérelmét pozitívan bírálják el, ugyanakkora összeget kaphat, mint eddig, ennek forrása a Nyugdíjbiztosítási Alapban jelenleg is rendelkezésre áll - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Korábban Kökény Mihály, az MSZP egészségpolitikai tanácsadó testületének elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: kiderült, hogy a nyugdíjukról lemondó, a továbbfoglalkoztatás mellett döntő dolgozók számára az ellentételezés nem lesz kötelező, mértékéről a munkaadó dönt; nem számítható be az ismert bérpótlékok számításának alapjába és adóköteles is lesz.
Az államtitkárság a reagálásában azt írta, hogy alaptalan riogatásról van szó. A munkáltató minden esetben megkapja az összes mentesített munkavállaló után azt a forrást, amellyel kipótolhatja a nyugdíj mellett dolgozók jövedelmét korábbi jövedelmüknek megfelelően, és azt másra nem fordíthatja - közölték, hozzátéve, hogy a bérpótlékok alapjába a nyugdíj eddig sem számított bele.
hvg.hu