2024.10.02 | Szerda
Petra napja

Pénzt hozhat a családnak is, ha gyereke hiányszakmát választ
2012.01.23
Oktatás
185
Pénzt hozhat a családnak is, ha gyereke hiányszakmát választ
Akár ötvenezres ösztöndíjat is kaphat Győrben az a diák, aki hiányszakmát tanul. Több más város szintén pénzt ad azért, ha valaki a gazdaság számára fontos foglalkozást választ.

Burkoló, kőműves, festő-tapétázó, karosszérialakatos, szakács – csak néhány a hiányszakmák közül, vagyis amely területeken nincs elegendő szakember. Több önkormányzat idén is támogatja a hiányszakmákat választó középiskolás diákokat.Győr alpolgármestere, Simon Róbert Balázs a Krónikában elmondta, a város évente 140-150 millió forintot költ a hiányszakmát tanuló diákok ösztöndíjára. Hozzátette, a 2008 óta tartó programot tekintve Győr úttörőnek számít, gyakorlatát pedig több más település is követte. Idén például Tatabánya is hasonló módon támogatja majd a hiányszakmákat választó tanulókat.

Győrben az ösztöndíj mértéke a tanulmányi eredménytől függ, és akár a 40-50 ezer forintot is elérheti, ami már a család költségvetésében is komoly tétel lehet. A hiányszakmákat  minden évben több szempont alapján határozzák meg, figyelembe véve az aktuális helyi nagyberuházásokat is – mondta el Rákóczi Tibor, a Lukács Sándor Szakképző Iskola igazgatója. Az intézményben jelenleg a szerszámkészítő, a járműfényező és karosszérialakatos foglalkozások a legnépszerűbbek.

A támogatott képzések körének meghatározásánál Győrben különösen fontos, milyen munkaerőigényei vannak a helyi Audi-gyárnak. A szakiskola kiemelten foglalkozik azokkal a szakmákkal, a cég új győri beruházás szempontjából szükségesek – tette hozzá Rákóczi Tibor. Győrben az ösztöndíjat kapó diákok létszáma idén háromszáz és ötszáz között van.hirado.hu