2024.09.30 | Hétfő
Jeromos napja

Cementipari szakembereket képeznek a Miskolci Egyetemen
2014.05.08
Oktatás
411
.
Felsőfokú szakemberek képeznek a cementiparnak a Miskolci Egyetemen, erről állapodott meg a Magyar Cementipari Szövetség és a felsőoktatási intézmény - tájékoztatta a cementipari egyesülés az MTI-t szerdán.

Az építőipar fejlődésének felgyorsulása és az állandóan változó iparág eredményezte az együttműködést, amely segíti a szakmai és a felsőfokú szakemberképzés összefogását - olvasható a közleményben.
A Magyar Cementipari Szövetség új stratégiai irányának részeként előtérbe helyezi a felsőfokú szakemberképzés támogatását, az elmúlt évben a Budapesti Műszaki Egyetemmel kötött együttműködő támogatást, idén pedig a Miskolci Egyetemmel, amellyel egyébként már korábban is kapcsolatban állt.
A tájékoztatás szerint a szövetség partnerkapcsolatai nem csak a szakemberképzés támogatására vonatkoznak, kibővített szakmai és érdekvédelmi tevékenységük a hazai építőanyag gyártók szélesebb körére is kiterjed.
A Miskolci Egyetemmel kötött megállapodás elsősorban a felsőfokú szakember-, szakmérnök képzés, és a kutatás-fejlesztés támogatására, közös kezdeményezésként jött létre.

MTI