2024.10.02 | Szerda
Petra napja

Pestig kell menni annak, aki jogász akar lenni
2012.01.24
Oktatás
179
Pestig kell menni annak, aki jogász akar lenni
Vidéken gyakorlatilag megszűnik a jogászképzés szeptembertől, de a gazdasági szakok elosztása is főváros központúvá válik. Így aki ragaszkodik a terveihez, annak nem lesz sok választása. Mfor.hu-háttér.

Két hete tette közzé a kormány a felsőoktatási keretszámokat, bár ekkor még csak az egyes képzési területekre, szakokra vonatkozóan lehetett tudni az elképzeléseket. Múlt hét pénteken azonban az intézményi keretszámok is nyilvánosságra kerültek, melyek alapján kiderült, hogy ha valaki jogász szeretne lenni, legyen szó az ország bármely pontjáról, a fővárosig kell utaznia. A vidéki képzés ugyanis gyakorlatilag megszűnik - legalább is az államilag támogatottak. Így ha nem lesz elég költségtérítéses hallgató, akkor az is megtörténhet, amit az oktatási államtitkár nyilatkozott hétfőn, vagyis 'megszűnik egy-egy szak az egyetemeken, főiskolákon'.
Az alábbi táblázatban csak a nagyobb egyetemekre vonatkozó keretszámokat gyűjtöttük ki, de a teljes adatsor a kormány honlapjáról letölthető. Ebből is látható, hogy a felsőoktatást a műszaki és a természettudományos területek irányában kívánják elmozdítani. Ugyan a keretszámok ezeken a szakokon  magasak, sok esetben a gazdasági és jogászképzés megnyirbálása miatt mégis nagyobb lesz az egyetemeket érintő veszteség, hiszen közkedvelt szakokról van szó. A Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója szerint ők jelenleg abban sem biztosak, hogy a műszaki és természettudományi képzésekre adott keretet sikerül feltölteniük. A Miskolci Egyetem rektora szerint pedig ezek a keretszámok konzerválják a főváros és vidék közötti aránytalanságot.Pestig kell menni annak, aki jogász akar lenni
Az ötéves, osztatlan képzéseket illetően már korábban nyilvánosságra került, hogy mindössze 100 államilag támogatott helyet fog meghatározni az állam, mely nagy érvágást jelent az egyetemeknek, hiszen ez 2011-hez képest 87,5 százalékkal kevesebb hely. Ezzel ugyanakkor az erre a területre készülő diákok esélyeit szintén jelentősen lecsökkenti. Így a legfrissebb adatok szerint, ha valaki jogász szeretne lenni, az csak Budapesten végezheti el a tanulmányokat, vagy az ELTE jogi karán, vagy pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A döntés azért is érthetetlen a szakemberek számára, mert a jogi végzettségűek elhelyezkedési aránya százszázalékos.
Nem sokkal jobb a helyzet a leendő közgazdászoknál sem
2012-ben 10 felsőoktatási intézmény indíthat államilag támogatott közgazdászképzést. A főváros és a vidék tekintetében szintén megfigyelhető a főváros központúság, hiszen míg öt budapesti intézményben összesen 205-en tanulhatnak, addig öt vidéki intézményben csak 45-en - Győrben például csak 5 hallgató államilag finanszírozott képzésére van lehetőség.Nem sokkal jobb a helyzet a leendő közgazdászoknál sem
2012-ben 10 felsőoktatási intézmény indíthat államilag támogatott közgazdászképzést. A főváros és a vidék tekintetében szintén megfigyelhető a főváros központúság, hiszen míg öt budapesti intézményben összesen 205-en tanulhatnak, addig öt vidéki intézményben csak 45-en - Győrben például csak 5 hallgató államilag finanszírozott képzésére van lehetőség.A debreceni egyetem oktatási rektorhelyettese szerint ezekkel a döntésekkel 'a gyerekeket nagyon rossz helyzetbe hozták'. Náluk eddig a gazdaságtudományi területen 200 államilag támogatott hely volt - ezzel szemben 2012-ben csak 10 indítása áll módukban.

Drasztikus megvágás a pedagógusképzésben is
A Miskolci Egyetem rektora, Patkó Gyula úgy nyilatkozott még pénteken a számok nyilvánosságra kerülése után, hogy a térség számára komoly nehézséget jelenthet ez az új rendszer. Esetükben az alapképzésben 343-mal csökkent az államilag finanszírozott helyekre felvehetők száma, jelenleg pedig nem mérhető fel, hogy az amúgy is nehézségekkel küzdő régióban hányan tudják és milyen mértékben vállalni a képzések önköltségét. Az átalakítás hatására a szakember szerint pedagógushiány léphet fel, hiszen az évekkel korábbi 1300 fős diáklétszám után most mindössze 40 államilag támogatott helyet kaptak.
Az egyetemek segíthetnek a helyzeten
A jövőben megnő annak a jelentősége, hogy megkönnyítsék a hozzájuk felvett hallgatók tanulmányait, és különféle megoldásokat igyekeznek kidolgozni a költségcsökkentés érdekében.
A Szegedi Tudományegyetemen például a tehetséges diákok számára új ösztöndíjat alapítanak majd, de a jövőben több elektronikus könyvet adnak ki majd a hallgatóknak, és növelik a kollégiumi férőhelyek számát is.
Felsőoktatás hitelből
Mivel az államilag finanszírozott helyeket drasztikusan megvágta a kormány, azért, hogy a hallgatókat ezzel ne zárják ki a felsőoktatásból, egy újfajta diákhitel konstrukciót dolgozott ki, melyet a részönköltséges és költségtérítéses képzésben résztvevők egyaránt igényelhetnek. Az így felvett összeget kizárólag a költségtérítés fedezésére igényelhetik, bár emellett a mindennapi élet kiadásaihoz a régi diákhitelkonstrukció is elérhető számukra.
Székely Sarolta
mfor.hu