2024.10.02 | Szerda
Petra napja

Napközben előzetes: diplomás munkanélküliség
2012.02.13
Oktatás
179
Napközben előzetes: diplomás munkanélküliség
Erre hivatkozva kurtították meg az egyetemi férőhelyeket, sokszor olvasni viszont, hogy a diplomásoknak jobbak az esélyeik.

Témák a Napközben keddi adásából:
Diplomán innen és túl. A keddi Napközbenben azt derítjük ki, hogy valóban létezik-e diplomás munkanélküliség, hiszen erre hivatkozva kurtították meg az egyetemi férőhelyeket, a munkaerőpiaci elemzésekben viszont sokszor azt olvashatjuk, hogy a diplomásoknak jobbak az esélyeik. A stúdióban a Kaposvári Egyetem Állattudományi karának dékánhelyettese is itt lesz, ezért sok példát hozunk majd a mezőgazdasági képzésből, és általában is beszélgetünk az agrár területen végzettek elhelyezkedési lehetőségéről.
Ha már diploma, akkor annak is utánanézünk, hogy hány évi munkával törleszthetők majd az egyes szakmák, hány évet kell az orvosnak vagy az angoltanárnak dolgozni azért, hogy ki tudja fizetni az egyetemi költségeket.
Stressz mindannyiunkat ér, viszont nagy különbségek mutatkoznak a feldolgozásában. Van, aki sportol, meditál, esetleg imádkozik, és sokan esznek vagy italba fojtják a feszültséget. Stresszkezelés 10 és fél 11 között.

Negyedik témánk: farsang és Bálint nap a néprajzkutató szemével.
mr1-kossuth.hu