2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

Újabb halálos közlekedési baleset az M3-as autópályán
2014.03.14
Utazás
242
Újabb halálos közúti közlekedési baleset történt az M3-as autópálya Budapestről Nyíregyháza felé tartó szakaszán, a teljes pályás útlezárás miatt a keletre tartókat a rendőrök a geleji lehajtónál leterelik – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek.

Gaskó Bertalan közölte, az elsődleges adatok szerint az M3-as autópálya 154-es kilométerszelvényében 10 óra 45 perckor egy magyar rendszámú teherszállító mikrobusz belehajtott egy előtte forgalmi okból várakozó kamionba. A mikrobuszt vezető 34 éves férfi a helyszínen meghalt. A baleset az előtt történt, hogy a rendőrök befejezték volna a péntek reggeli másik halálos karambol helyszínelését. Akkor az autópálya 162-es kilométerszelvényében egy olasz rendszámú személygépjármű nagy sebességgel, fékezés nélkül belerohant egy előtte szabályosan közlekedő pótkocsis nyerges vontatóba. Ebben a balesetben egy ember vesztette életét. A rendőrök - a 8 kilométeren belül folyamatban lévő két helyszínelés és műszaki mentés miatt - az M3-as autópálya Nyíregyháza felé tartó forgalmát a geleji lehajtónál a pályáról leterelik. A közlekedők Hejőkürtnél térhetnek vissza az autópályára.

MTI