2024.10.02 | Szerda
Petra napja

Több százezres pluszköltség sokkolhatja a hallgatókat egyes szakokon
2012.03.07
Oktatás
220
Több százezres pluszköltség sokkolhatja a hallgatókat egyes szakokon
A Felvételi tájékoztatóban nem tudták jól látható helyen feltüntetni, hogy szeptembertől a hallgatóknak bizonyos szakokon a tandíj mellett legalább akkora összegű egyéb díjat is kell fizetniük – számolt be az Index. A Corvinus angol nyelvű képzésein például a tandíj mellett szemeszterenként 340 ezer forintos idegennyelvi hozzájárulást is kérnek.

A felvi.hu szerint angol nyelvű gazdálkodási és menedzsment szakokon az önköltség összege a Corvinus Egyetemen 350 ezer forint, a Pécsi Tudományegyetemen pedig 320 ezer forint. Ugyanennyi a feltüntetett tandíj a Corvinuson az angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakon is. A tandíj mellett azonban a Corvinuson és Pécsen is kérnek egyéb díjat is - írja az Index.
A Corvinus úgynevezett idegennyelvi hozzájárulást is fizettet a hallgatókkal mindkét szakon, amelynek összege félévenként 340 ezer forint. Egy félév így már 690 ezer forintba kerül. Pécsett az idegen nyelvű képzésért egyszeri regisztrációs díjat, kb. 240 000 forintot számolnak fel (a valuta árfolyammozgástól függően), mivel a hallgatónak meg kell fizetnie a londoni Middlesex University által kibocsátott diploma díját is.
Ezek az információk azonban nem szerepelnek az önköltség összege mellett, ott csak egy apró indexszám látható. A több százezer forintos plusz díj a szak és a követelmények részletes bemutatása után a lap legalján található. A kinyomtatott felvételi tájékoztatóban pedig hiába keresnénk ezt az információt, hiszen abban még az önköltségek összege sem szerepel.
Mit mond erre a Corvinus?
A Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán az Index kérdésére azt mondták: időben jelezték az Oktatási Hivatalnak, hogy ezt az információt jelenítsék meg, de állításuk szerint 'informatikai okokból' erre nem volt lehetőség.
Beszámolójuk szerint ezek az idegen nyelvű képzések korábban is 690 ezer forintba kerültek, idén azonban maximálták az egyes képzés területeken az elkérhető önköltség összegét. Ettől függetlenül a képzés fenntartásához szükség van erre a bevételre, ezért a kar azt az utat választotta, hogy a korábbi összeget két részre bontotta: önköltségre és idegennyelvi hozzájárulásra. A Corvinuson bíznak abban, hogy a felvételizők jelentkezési lapjuk beadása előtt tájékozódtak, megnézték a kar honlapját vagy telefonon érdeklődtek.
A többi angol nyelvű képzésen egyébként - a Budapesti Gazdasági Főiskolán, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, a Tomori Pál Főiskolán, az IBS - Nemzetközi Üzleti Főiskolán - nem kérnek plusz díjat az idegen nyelvű képzésen.
A felsőoktatási törvényt december végén fogadta el az Országgyűlés, ezután határozták csak meg a 2012. szeptember elsejétől érvényes felsőoktatási keretszámokat. Január 20-án alkották meg a hallgatói szerződésekről és a hallgatói hitelrendszerről szóló jogszabályokat, az önköltséges képzések tandíjai így csak január 20. után jelentek meg.hvg.hu