2024.09.30 | Hétfő
Jeromos napja

Magyarországon teszteli nemzetközi képzését a Veritas AG
2014.02.28
Oktatás
388
.
Magyarországon próbálta ki először az anyavállalaton kívül nemzetközi képzési rendszerét a németországi székhelyű, Magyarországon mintegy 1030 embert foglalkoztató Veritas AG - mondta az MTI-nek a társaság leányvállalatának ügyvezető igazgatója.

Jáger Tibor közlése szerint egy évek óta jól működő képzési rendszert ültettek át magyar nyelvre, adaptáltak a helyi viszonyokhoz. A másfél éves program célja, hogy az arra alkalmas beosztottaknak a szükséges vezetői ismereteket megadva minél nagyobb mértékben kapun belülről elégítsék ki a Veritas Dunakiliti Kft. középvezető-igényét.
A tréningen elsősorban azok a munkatársak vettek részt, akikben lehetőséget láttak arra, hogy a megcélzott művezetői, csoportvezetői, középvezetői feladatot ellássák, illetve ha már ilyen pozíciót töltenek be, akkor rendelkezzenek az ehhez szükséges eszközrendszerrel – mondta el Jáger Tibor.


Hozzátette: eddig 26 munkatárs képzése fejeződött be, de ennél jóval magasabb azok száma, akik később vehetnek részt a projektben. A Dunakilitin szerzett tapasztalatokat az elkövetkező hetekben értékelik ki a társaság gelnhauseni (Hessen tartomány) központjában, majd a tapasztalatoknak megfelelően döntenek arról, hogy a képzést milyen keretek között folytatják Dunakilitin, illetve más országok Veritas-üzemeinek igényeihez alakítva elindítják-e a többi Veritas leányvállalatnál.



MTI