2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

Vége az előrehozott érettséginek: már csak másfél évig lehet jelentkezni a vizsgára
2012.06.13
Oktatás
207
Vége az előrehozott érettséginek: már csak másfél évig lehet jelentkezni a vizsgára
A 2012/2013-as tanévben és a 2013-as őszi vizsgaidőszakban még bármelyik tantárgyból lehet előrehozott érettségire jelentkezni, 2014 januárjától viszont csak idegen nyelvekből és informatikából lehet majd előrehozott vizsgát tenni. Több ezer diák járhat rosszul, sokan ugyanis természettudományos tantárgyakból írásbeliznének és szóbeliznének idő előtt, ezeket ugyanis a legtöbb középiskolában csak a kilencedik és a tizedik évfolyamon tanulják.

Népszerű volt, mégis eltörölnék
A 2005-ben bevezetett vizsgatípus szinte azonnal népszerűvé vált, a rendes érettségi után erre jelentkeztek a legtöbben – leginkább azért, mert aki például a gimnázium második évében befejezi a földrajz vagy a biológia tanulását, nem szívesen vizsgázna ezekből a tárgyakból két év kihagyás után. „Aki nem jár fakultációra, az kétszer-háromszor annyi idő alatt tud felkészülni a természettudományos érettségire a tizenkettedik évben, mint az, aki rögtön tizedikben levizsgázik” – mondta az eduline-nak Kiss Róbert, aki két évvel ezelőtt tett előrehozott érettségit biológiából.Már 2005-ben, vagyis a bevezetés évében 14 ezren döntöttek úgy, hogy egy vagy két tantárgyból tizennyolc éves koruk előtt vizsgáznak. 2008-ban 46 ezren, 2010 májusában pedig 53 ezren választották az előrehozott érettségit. 2011-ben valamivel kevesebben, 40 ezren, idén pedig 38 ezren vizsgáztak a második vagy a harmadik középiskolai tanévben. Emelt szintű vizsgára tavaly 1300-an, idén 1500-an jelentkeztek.
'Nem helyes'
Eredetileg már 2013-tól eltörölték volna ezt a vizsgatípust, Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár az eduline-nak már 2010 decemberében úgy nyilatkozott, a tervek szerint abban az évben már nem jelentkezhetnek a diákok előrehozott érettségire. „Ennek számtalan oka van, a megszervezhetetlenségtől kezdve egészen odáig, hogy az érettséginek szimbolikus szerepe van, tizennyolc éven korban lezár egy fontos időszakot” – mondta, hozzátéve, nem tartja „helyesnek”, hogy a középiskolások már tizenöt-tizenhat évesen átesnek a vizsgák egy részén.
A történelemtanárok és a diákok nem örülnek a döntésnek
A Történelemtanárok Egylete már tavaly januárban jelezte, hogy nem ért egyet az előrehozott érettségi megszüntetésével, a középiskolai tanárok szerint 'érthetetlen', miért akarják elvenni az elővizsga lehetőségét azoktól a diákoktól, akik egy vagy több tantárgyból már a tizedik vagy a tizenegyedik évben felkészültnek érzik magukat.
2011 áprilisában a diákparlament is leszavazta az előrehozott vizsga megszüntetését, a középiskolások azzal érveltek, hogy sokkal nehezebb levizsgázni úgy egy tárgyból, hogy az érettségit megelőző egy-két évben már nem tanulják.eduline.hu