2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

Tanulmányi szerződés
2012.08.27
Oktatás
188
Tanulmányi szerződés
Cikkünk előző részében a munkavállaló tanulmányaival összefüggő jogokkal és kötelezettségekkel foglalkoztunk. Folytatva a témát, ejtsünk néhány szót a tanulmányi szerződésről.

A tanulmányi szerződés célja a korábbiakhoz képest nem változott: a szerződésben a munkáltató vállalja, hogy a tanulmányok alatt támogatást nyújt, a munkavállaló pedig arra kötelezi magát, hogy a megállapodás szerinti tanulmányokat folytatja és a képzettség megszerzése után a támogatás mértékével arányos időn - de legfeljebb öt éven - keresztül munkaviszonyát felmondással nem szünteti meg.
Itt kell utalnunk az MT. 29. § (3) bekezdésére, amely kimondja, hogy ha a megállapodás valamely része érvénytelen, helyette a munkaviszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, kivéve, ha a felek az érvénytelen rész nélkül nem állapodtak volna meg.
A tanulmányi szerződést írásba kell foglalni.
Abban az esetben, ha a munkáltató személyében a szerződés tartama (tehát a tanulmányok ideje vagy a ledolgozandó idő) alatt változás következnék be, szerződésből származó jogok és kötelezettségek az átvevő munkáltatóra átszállnak.
A munkavállaló mentesül a tanulmányi szerződésből adódó kötelezettsége alól, ha a munkáltató lényeges szerződésszegést követ el. (Tehát ebben az esetben automatikusan megszűnik a munkavállaló valamennyi ezzel kapcsolatos kötelezettsége.)

A munkaadót viszont elállási jog illeti meg. A munkáltató abban az esetben állhat a tanulmányi szerződéstől és a nyújtott támogatást visszakövetelheti, ha a munkavállaló az abban foglaltakat megszegi.

Szerződésszegésnek minősül az is, ha a munkaviszony megszüntetésének indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása.

A visszatérítési kötelezettség arányos, ha a munkavállaló a szerződésben kikötött tartamnak csak egy részét nem tölti le.

Új előírás, hogy a szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja, ha körülményeiben olyan lényeges változás következett be, amely a kötelezettség teljesítését lehetetlenné tenné, vagy az aránytalan sérelemmel járna. A munkavállaló felmondása esetén a munkáltató a nyújtott támogatást visszakövetelheti. A munkáltató a támogatást arányosan követelheti vissza, ha a munkavállaló a szerződésben kikötött tartamnak csak egy részét töltötte le. A munkáltató felmondása esetén a támogatás nem követelhető vissza.

És végül meg kell említenünk, hogy továbbra sem köthető tanulmányi szerződés: munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján járó kedvezmények biztosítására, továbbá, ha a tanulmányok elvégzésére a munkáltató kötelezte a munkavállalót.ugyvezeto.hu