2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

Hallgatói szerződés: lehetetlen behajtani a tandíjat?
2012.09.05
Oktatás
195
Hallgatói szerződés: lehetetlen behajtani a tandíjat?
Bár az állam visszakérné az elvándorló diákoktól a képzési díjat, egyelőre a végrehajtáshoz nincs eszköze - írja a Napi Gazdaság.

A hallgatói szerződés alapján 20 év alatt kétszer annyi időt kellene a diákoknak Magyarországon dolgozniuk, mint ahány támogatott szemesztert eltöltöttek a felsőoktatásban. A Napi Gazdaság írása szerint egyelőre nincs arra megoldás, hogy ezt hogyan is lehetne behajtani.
Elvileg a türelmi idő lejárta után a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) kellene majd beszednie a képzés költését. A lap szerint nem mindegy, hogy az adóhatóság húsz éven keresztül számon tartja-e, melyik diplomás éppen mit csinál, vagy majd csak 20 év után kezdi el felfejteni a történéseket. A Napi Gazdaság írásában hozzáteszi, hogy az előbbi megoldás súlyos adatkezelési aggályokat vethet fel.
Emellett Magyarországon nem nehéz eltűnni a NAV szeme elől, hiszen élhet úgy bárki, hogy nem fizet adót, járulékot. Meglepően sokan vannak egyébként ilyen helyzetben, érdemes például at eltartottakra, háztartásbeliekre gondolni.
Ha pedig a NAV nem találja az illetőt Magyarországon, nehézkesen kérheti más országok rendőrségének a segítségét, hiszen nem köztörvényes bűnöző után kutat. Ennek hiányában pedig nehéz megtalálni az érintett levelezési címét, ahova küldhetnék a fizetési felszólítást. Ha mégis megtalálja a NAV a külföldre költözött diplomást, aki nem akar fizetni, nem valószínű, hogy a társhatóság segítségét kérheti, hiszen nem nemzetközi szintű ügyről van szó.hvg.hu