2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

Dolgozz meg az érettségidért!
2012.09.27
Oktatás
195
Dolgozz meg az érettségidért!
Ötven óra kötelező önkéntes munka után kaphatnak csak érettségi bizonyítványt a most felvett középiskolások. Az új köznevelési törvény írja ezt elő. A fiatalok dolgozhatnak például állatmenhelyen, de szedhetnek szemetet is. A munkalehetőségről az iskoláknak kell gondoskodniuk.

Megkérdeztük a diákokat. Van, aki szerint nem hülyeség, mások azt mondták, hogy azoknak kellene munkát adni, akinek nincs, nem pedig őket zaklatni.Az új köznevelési törvény szeptember 1-jén lépett hatályba. Ebben írják elő, hogy a most felvett középiskolások csak akkor kaphatnak érettségit négy év múlva, ha ötven óra önkéntes munkát végeznek. A lehetőségeket az oktatási intézményeknek kell biztosítaniuk. A tanárok felemás érzéssel fogadták ezt.
- Mi tanárok, összefogtunk és megnéztük, hogy kinek, melyik intézményben van ismeretsége. Felvettük velük a kapcsolatot, és megbeszéltük, hogyan tudnának a diákjaink segíteni az ottani életben – mondta Tarnai Dóra, a Babits Gimnázium angoltanára.
A Nagy Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese szerint azonban nem lesz könnyű elegendő helyet találni. Főként olyat nem, ahol szívesen fogadják a diákokat, és ahol értelmes feladatokat is tudnak nekik adni.
Meszéna Tamás, a Nagy Lajos Gimnázium igazgatóhelyettese azt mondta, hogy számukra most az tűnik praktikusnak, hogy például 10. évfolyam során végezzék el a diákok ezt a munkát. De már a kilencedik év második félévében felkészítenék őket erre. Addigra felveszik a kapcsolatot azokkal az intézményekkel, ahova ki tudnak menni.
A pécsi önkormányzat oktatási referatúrájának vezetője, Staub Ernő szerint azonban lehetőség bőven van.
- Nagyon sok területen lehet önkéntes munkát vállalni, nemcsak szociális intézményekre kell gondolni. A diákok végezhetnek például környezetvédelmi, természetvédelmi feladatokat, segíthetnek a sajátos nevelési igényű tanulóknak, vigyázhatnak óvodásokra is – mondta.
Pécsett összesen csaknem 2000 diáknak kell önkéntes munkát találni, jövőre pedig ez a létszám tovább emelkedik.pecsma.hu