2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

Egyetemfoglalás és tüntetés jön: odacsapnak a dühös diákok?
2012.12.10
Oktatás
204
Egyetemfoglalás és tüntetés jön: odacsapnak a dühös diákok? 
Hétfő délután a Hallgatói Hálózat szervez fórumot, szerdára a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ígér demonstrációt – a 2013-as keretszámokról szóló döntés után öt nappal megkezdődtek a tiltakozások a felsőoktatást érintő kormányzati intézkedések ellen. Több felsőoktatási intézményben sztrájkbizottságot hoztak létre, a nagyobb vidéki egyetemeken tiltakozásokat és fórumokat szerveznek a hallgatók.


Az egyetemisták azután kezdtek megmozdulásokat szervezni, hogy kiszivárgott az Emberi Erőforrások Minisztériumában (Emmi) készített, december 3-i tervezet, amely alapján 2013 szeptemberétől mindössze tízezer elsőéves tanulhatna ingyen az egyetemeken és főiskolákon.A dokumentumban az áll: összesen 74 110 állami ösztöndíjas és részösztöndíjas helyet kapnak a felsőoktatási intézmények: ebből 10 480-an teljes ösztöndíjas, 46 330-an pedig részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat, 16 ezren mesterképzésben, 1300-an pedig doktori képzésben tanulhatnának.
Tüntetés és népszavazás: tiltakozik a HÖOK
A soproni egyetemisták reagáltak a leggyorsabban: a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Karának hallgatói flashmobot szerveztek, gyertyát gyújtottak „a régi felsőoktatás emlékére”. Budapesten a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) vezetői – a november közepén bejelentett 7 milliárdos zárolás miatt elrendelt szénszünetre utalva – szórtak szenet a Nemzetgazdálkodási Minisztérium (NGM) bejáratához, majd bejelentették: népszavazást kezdeményeznek a keretszámcsökkentések ellen.
Kiss Dávid, a HÖOK elnökségi tagja az eduline-nak azt mondta, december 8-án döntöttek arról, hogy két kérdésről, a keretszámokról és a hallgatói szerződésekről népszavazást kezdeményeznek, de elképzelhető, hogy a felsőoktatási forráskivonás is téma lesz, bár erről a HÖOK még nem döntött. Kiss Dávid azt mondta, tárgyalásokat kezdeményeznek a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetével (FDSZ), a Rektori Konferenciával (MRK), a Pedagógusuk Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ) és a Hallgatói Hálózattal (HaHa), a megbeszélések célja egy „közös álláspont kialakítása”. A HÖOK szerdára utcai demonstrációt is szervez, erről azonban egyelőre nem közöltek részleteket.
Sztrájk és tiltakozás Szegeden
A Szegedi Tudományegyetemen a hallgatói önkormányzat a Hallgatói Hálózattal közösen készül tiltakozásra. A két szervezet a oktatók egy részével együtt sztrájkbizottságot alakított, múlt heti közleményükben azt írták: attól tartanak, hogy a 2013-as keretszámvágás az egyetem bezárását készítheti elő.  „Nem lesz elég egy tiltakozást kell szervezni, ha sikert akarunk elérni” – mondta az eduline-nak Török Márk, a Szegedi Tudományegyetem EHÖK-elnöke, aki szerint a múlt héten nyilvánosságra került keretszámok még a Gyurcsány-kormány tandíjtervezeténél is nehezebb terhet rónának a hallgatókra. Mint mondta, biztos benne, hogy az egyetemek jó része csődbe menne, ha állandósítanák az elvonásokat és megtartanák a jelenlegi keretszámokat. „Nem lehet megmagyarázni, mi lehet a célja ennek a döntésnek. Szakmai, politikai, és pénzügyi szempontból is értelmetlen” – mondta.Arról egyelőre nem mondott részleteket, pontosan milyen eszközökkel tiltakoznak majd a kormány felsőoktatási intézkedései ellen, arról viszont megállapodtak a Hallgatói Hálózattal, hogy „nem vesznek részt garázda vagy testi épséget veszélyeztető cselekményekben”, és még a vizsgaidőszak lezárása előtt tömegrendezvényt szerveznek. A szegedi hallgatói önkormányzat tavaly októberben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy éhségsztrájkkal, majd tüntetéssel tiltakozott az azóta elfogadott felsőoktatási törvény ellen.
Szegeden két másik szervezet, az Oktatói Hálózat és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete is fórumot hirdetett meg hétfő délutánra, ezeket a tervek szerint SZTE BTK nagyelőadójában fogják megtartani. A szervezők a keretszámvágás, a forráskivonások és „az intézményi autonómia durva korlátozása ellen”  tiltakoznak, vagyis „a kormány azon intézkedése ellen, mellyel minden felsőoktatási intézmény élére kancellárt nevez ki gazdasági vezetőnek.”
Hallgatói fórum: Pécs, Budapesten, Debrecen

Hétfő délután a Hallgatói Hálózat tart fórumot az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának aulájában, a kezdeményezést az Oktatói Hálózat és a HÖOK is támogatja. A szervezők a Facebookon közzétett üzenetükben az elvonások és a keretszámcsökkentés elleni „országszerte önszerveződésre és cselekvésre” szólítottak fel mindenkit.
A Hallgatói Hálózat a Pécsi Tudományegyetemen keddre szervez fórumot, az aktivisták „leendő, jelenlegi és volt hallgatók, oktatók, középiskolai diákok, szülők és általában bárki” részvételét várják, akik „pártpolitikai érdekektől mentesen” részt vennének az „aktív ellenállás lehetőségeinek és módjainak kidolgozásában,” a „tandíjjal, keretszámokkal, hallgatói szerződéssel” szemben.
A Pécsi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata december 6-án stratégiai bizottságot hozott létre, „melynek feladatai közé tartozik a kormány felsőoktatás körében hozott intézkedéseivel szembeni hallgatói fellépések koordinálása, koncepciók kidolgozása a hallgatói érdekek érvényesítésére, valamint egyeztetés a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával az egységes hallgatói megmozdulások érdekében.”
A Debreceni Egyetemen a hallgatói önkormányzat szervez fórumot december 12-re, este hét órakor a főépület nagyelőadójába. Hamar Attila, a Debreceni Egyetem orvosi kari hallgatói önkormányzatának elnöke az eduline-nak azt mondta: szeretnék, ha minden hallgató és oktató hallathatná a hangját. Hozzátette: a tiltakozásra azért van szükség, mert a Debreceni Egyetemnek jelentős anyagi hátrányt okozna a keretszámcsökkentés, amelnyek következtében a már bent lévő hallgatók is hátrányba kerülnének. A kvótahiány miatt kevesebben jelentkeznének, sok fiatal teljesen kiesne a felsőoktatásból, mert nem tudná fizetni a tandíjat, a diákhitel2 pedig fiatalok tömegeinek az eladósodást jelentené.eduline.hu