2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

Így változnak a felvételi pontszámítás szabályai 2013-ban
2013.01.03
Oktatás
202
Így változnak a felvételi pontszámítás szabályai 2013-ban 
Idén is változnak a felvételi pontszámítás szabályai: több pont jár a tanulmányi versenyeken elért helyezését, nehezebb lesz bekerülni a felsőoktatási szakképzésekre, és emelt szintű érettségivel is kevesebben szerezhetnek többletpontot. Íme, a legfontosabb tudnivalók.


A 2013-as felvételin maximum 500 pontot gyűjthettek össze: 400 pont jár a tanulmányi és érettségi eredményekért, ezen felül további 100 többletpontot szerezhettek nyelvvizsgával, emelt szintű érettségivel, szakirányú végzettséggel, versenyeredményekkel.Akár államilag finanszírozott, akár fizetős szakot jelöltök meg a jelentkezési lapon, legalább 240 pontra van szükségetek (az emelt szintű érettségiért kapható többletpontokkal, de a más jogcímen szerzett pontok nélkül) - 240 pont alatt egyetlen egyetem vagy főiskola alap- vagy osztatlan képzésére sem juthattok be.
Tanulmányi pontok

A tanulmányi eredményekkel legfeljebb 200 pontot szerezhettek. Ennek egyik felét a középiskolai osztályzatokból számolják: a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a matematika, egy idegen nyelv (vagy ennek hiányában nemzetiségi nyelv és irodalom) és egy természettudományos tantárgy utolsó két év végi jegyeit adják össze, majd szorozzák meg kettővel.
A tanulmányi pontok másik felét az érettségin szerzett jegyekből számolják. A négy kötelező (magyar nyelv és irodalom, történelem, matematika, idegen nyelv) és egy szabadon választott érettségi vizsgatárgy százalékos eredményeinek átlagát kerekítik egész számra.
Érettségi pontok
Az érettségi pontszámot – itt is maximum 200 pontot lehet szerezni – a képzési területen kötelező érettségi tárgyak százalékos eredményeiből számolhatjátok ki. Ha a kiválasztott szakon több olyan tárgyat is megjelöl az egyetem vagy főiskola, amelyből érettségiztek, automatikusan a legjobb eredményt veszik alapul.
Többletpontok
Emelt szintű érettségi

A tanulmányi és érettségi pontokon kívül maximum 100 többletpontot kaphattok. Ezt megszerezhetitek például az emelt szintű érettségivel, amelyért maximum 100, tantárgyanként 50 pont jár.
Eddig 30 százalékos eredményt kellett elérni a többletpontért, ezt a minimumot most 45 százalékra emelték. Csak azokat a tárgyakat lehet beszámítani, amelyek az adott képzési területen kötelezőek vagy kötelezően választhatóak.
Ha például építész szakra jelentkeztek, ahol a matematika kötelező, a fizika, valamint az építészeti és építési alapismeretek pedig választható érettségi tantárgy, akkor kaphattok az emelt szintű érettségiért többletpontot, ha ezekből a tárgyakból vizsgáztatok, és legalább 45 százalékos eredményt értetek el. Mely szakokon kötelező az emelt szintű érettségi 2013-tól? A teljes listát itt találjátok, azt pedig, hogy milyen tantárgyakat válaszhattok, ha társadalom- vagy bölcsészettudományi képzésre jelentkeztek, itt és itt nézhetitek meg.
OKTV

Az eddigi 80 helyett 100 pontot kaphattok az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) elért eredményért is. A változtatás oka az, hogy míg a felvételin elérhető maximum pontszámot 2012-ben a korábbi 480-ról 500 pontra emelték, nem igazították hozzá az OKTV-helyezésekért kapható többletpontokat. Az 1-10. helyezett 100, a 11-20. helyezett 50, a 21-30. helyezett pedig 25 többletpontot kap.
Ugyanennyi pontot kapnak a Szakmacsoportos Szakmai Előkészítő Érettségi Tárgyak Versenyén (SZÉTV) helyezésért elért diákok is. A Középiskolai Tudományos Diákkörök Országos Konferenciája (TUDOK) versenyein elért nagydíjas helyezésért 24, első díjas helyezésért 12 többletpont jár. Ezeken a versenyeken (OKTV, SZÉTV és TUDOK) tárgyanként egy helyezésért adható többletpont, és csak akkor, ha az kötelező vagy választható az adott képzési területen.
Az Országos Művészeti Tanulmányi Versenyeken elért 1-3. helyezésért 16 többletpont jár, az Ifjúsági Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyen elért 1-3. helyezésért pedig 20 többletpont adható.
Nyelvvizsga
Nyelvvizsgáért továbbra is maximum 40 pont jár. Egy középfokú (B2), komplex nyelvvizsgáért 28, egy felsőfokú (C1), komplex nyelvvizsgáért pedig 40 többletpontot kaphattok. Ugyanabból a nyelvből csak egy nyelvvizsgáért kaphattok pluszpontot. Ha a sajátos nevelési igényű jelentkező igazolni tudja, hogy nem tudja letenni a komplex nyelvvizsgát, a szóbeliért vagy írásbeliért is megkaphatja a 28, illetve 40 pontot.
Hátrányos helyzet
Hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetért, fogyatékosságért és gyermekgondozásért összesen maximum 40 többletpontot lehet kapni. Ugyanennyi többletpont jár a fogyatékossággal élő és a gyermeket gondozó jelentkezőknek is. Mindezt persze hivatalos papírokkal kell bizonyítani.
Szakképesítés
Szakirányú szakképesítésért 24 többletpontot kaphattok, de csak akkor, ha a képzési terület intézményei erről közösen úgy határoztak – a listát felvételi tájékoztatóban nézhetitek meg.
Sportteljesítmény
Ha világ- vagy Európa-bajnokságon legalább dobogós helyezést szereztetek, 30 többletpontot kaphattok, az országos bajnokságon elért 1-3. hely pedig 15 pluszpontot jelent a felvételin. Az olimpiai játékokon, siketlimpián, paralimpián, sakkolimpián szerzett arany-, ezüst- vagy bronzérem idén is 500 pontot ér.eduline.hu