2024.10.06 | Vasárnap
Brúnó, Renáta napja

A kormány betartotta a nyugdíjasoknak tett ígéreteit
2013.11.06
Nyugdíj
695
Az elmúlt három és fél év kormányzati munkája azt mutatja, hogy a Fidesz be tudta tartani a nyugdíjasoknak tett ígéreteit - jelentette ki Nyitrai Zsolt, a kormánypárt társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója és Iván László, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke szerdán Budapesten.

A Fidesz nyugdíjas szervezetekkel tartott konzultációját megnyitva Nyitrai Zsolt azt mondta, a kormány megvédte a nyugdíjasokat, a nekik járó juttatásokat, a nyugdíjak reálértékét, ráadásul egy nehéz időszakban. Idén 5,2, jövőre több mint két százalékkal emelkednek a nyugdíjak - tette hozzá.


Az elért eredmények közé sorolta, hogy a nők negyven év szolgálati jogviszony után nyugdíjba mehetnek, valamint a rezsicsökkentést is. A kilenc szolgáltatás díjának csökkentése a nyugdíjasokat is érinti - jegyezte meg.
Iván László megerősítette, hogy az elmúlt három év után ki lehet jelenteni, hogy a kormány teljesítette az időseknek tett vállalásait. Beszélt arról is, hogy a svájci indexálás helyett az inflációhoz kötötték a nyugdíjak emelkedését.
Kifejtette: sajátos a helyzet a nyugdíjemelés szempontjából most, amikor mélyponton van az infláció, de szerinte figyelembe kell venni azt, hogy rezsicsökkentés volt. Hozzátette, a nyugdíjak értékállandósága jövőre is biztosított lesz.


Iván László azt mondta, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején az időskorúak a töredékét kapták annak a megbecsülésnek, ami járt nekik. A nyugdíjasok létbiztonságát "sajátos beállítódásuk révén" kockáztatták - mondta.
Nyitrai Zsolt beszélt arról is, hogy egy hónapja alakult meg a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatósága, és a jövőben is szeretnének ilyen konzultációkat tartani.
A találkozón részt vett Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára, valamint az Idősügyi Tanács, a Szimfónia Nyugdíjas Egyesület, a Nyugdíjasklubok és Idősek "Életet az éveknek" Országos Szövetségének, valamint a Vasutas Nyugdíjasklubok Országos Szövetségének képviselője.



MTI