2024.10.01 | Kedd
Malvin napja

Jóváhagyta a kisebbségek helyzetéről szóló jelentést a szlovák kormány
2013.10.17
Utazás
188
Jóváhagyta a kisebbségügyi kormánybiztos hivatalának a Szlovákiában élő kisebbségek helyzetéről szóló jelentését szerdai ülésén Robert Fico kabinetje, a felvidéki magyarság politikai érdekképviselete szerint azonban a jelentés hiányos és illuzórikus képet fest.

A kormányhivatal vezetője által előterjesztett dokumentum a kormányzat által kidolgozott első részletes, a kisebbségek helyzetével foglalkozó jelentés Szlovákia 1993-as létrejötte óta. A közel másfélszáz oldalas dokumentum a nemzeti kisebbségek társadalmi-gazdasági és politikai szerepét értékeli.


Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke szerint a jelentés Robert Fico kormányának eddig is jól ismert hozzáállását tükrözi, azt, hogy a kormány csupán a kisebbségi status quo megtartására hivatkozik, fel sem merül benne a jogok bővítésének gondolata. "A dokumentum egy Patyomkin faluhoz hasonlóan tökéletesnek tünteti fel a kisebbségek jelenlegi helyzetét Szlovákiában, holott ez távolról sem fedi az igazságot" - hangsúlyozta az MKP politikusa. Rámutatott: a jelentésben egyáltalán nincs szó a problémákról és a magyar közösség részéről felmerült igényekről.


A. Nagy László, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnökségi tagja, a szlovák kormány volt kisebbségügyi kormánybiztosa, akinek hivatali ideje alatt a jelentés egy része készült, a dokumentumról az MTI-nek azt mondta: az eredeti jelentés egy megcsonkított verzióját tette le az asztalra a kormány, egy olyan változatot, amely nem fest valós képet. "A jelentésből hiányoznak a kritikai észrevételek a mai állapotokról, akárcsak az eredeti jelentésben leírt, a helyzet javításához szükséges államigazgatási lépések" - mondta a Most-Híd politikusa, megállapítva: a dokumentum egy javaslatot sem tartalmaz, csak megállapításokat.
A jelentésből egyebek mellett kiderül, hogy a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségek közül az elmúlt húsz év során leginkább a magyarság létszáma és aránya csökkent. Húsz év alatt, 1991-től 2011-ig csaknem 110 ezer fővel fogyatkozott meg a szlovákiai magyarság, s aránya az ország lakosságához viszonyítva 10,8 százalékról 8,5 százalékra csökkent.


Ez idő alatt a többi, jelentősebb lélekszámú kisebbség esetében (a cseh kisebbség kivételével) létszámemelkedés volt tapasztalható. Közülük számbelileg leginkább a romák, arányukat tekintve pedig a ruszinok létszáma nőt. A vizsgált időszakban alig 9 ezerről csaknem 400 ezerre nőt azoknak a lakosoknak a száma, akiknek különböző okokból kifolyólag nem lehetett megállapítani nemzetiségi hovatartozását.


A jelentésnek a nemzeti kissebségek kultúrájával foglalkozó része megállapítja: a szlovák állam megteremti a körülményeket a területén élő kisebbségek kultúrájának megőrzéséhez és fejlesztéséhez. A nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát érintő rész 23 olyan jogszabályra tesz utalást, amely - mint a dokumentum összeállítói fogalmaznak - "elégséges szinten" biztosítja a nemzeti kisebbségek tagjainak "védelmét a társadalmi élet sok területén."



MTI