A minap az egyik multi pékárurészlegén bóklásztam valami egészséges nassolnivaló után kutatva, amikor a következő táblára lettem figyelmes: „Rozskifli – most még több rozzsal”. Felkaptam a fejem, mert ez idáig azt hittem, hogy a rozskifli rozsból készül. Ezek szerint nem. Vagy nem csak abból. Sőt olyannyira nem csak abból, hogy érdemes megemelni a kifliben az arányát és ezt örömhírként közölni a vásárlókkal is.


Megállíthatatlanul elindult a vezérhangya. Tulajdonképpen mit eszünk, amikor rozs-, tönköly- vagy éppen teljes kiőrlésű kenyérnek nevezett élelmiszer-ipari terméket teszünk az asztalra? Különös tekintettel arra, hogy a tudomány mai állása szerint néhány élelmiszer fogyasztását érdemes lenne csökkentenünk a magunk és gyermekeink étrendjében, ezek egyike pedig a fehér kenyér.


A gyanúm beigazolódott: nem azt kapjuk, amire gondoltunk és amiért pénzt adtunk.


Rozskenyér többségében búzalisztből


Otthon éppen volt rozskenyér a ládafiában, áttanulmányoztam gyorsan a címkét, ahol elvben fel kellene tüntetni a pontos összetételt. Nem másolom ide a teljes listát, mert már az első tételnél elakadtam: liszt (búza és rozs). Hogyan kerül búzaliszt a rozskenyérbe? És mennyi van benne?


Ebben a kérdésben a gyártó honlapja sem nyújtott segítséget. „A (…) rozskenyér 500 grammos és 750 grammos csomagolásban kapható. A kenyér tésztája viszonylag tömöttebb, köszönhetően a felhasznált alapanyagoknak, és ezért a szeletek is vastagabbak. Zamatát egyedi fűszerezése határozza meg: található benne koriander, mustármag, ánizs, édeskömény és kömény” – ennyi a tájékoztatás. Igazából nem adja meg azt az információt, amire a legnagyobb szükség lenne.


Ugyanakkor egy másik rozskenyerükkel kapcsolatban leírják a honlapon (mindkét oldal képe elmentve…), hogy abban minimum 80 százalék rozsliszt található, ami dicséretes lenne, mert ez kétszer annyi, mint amennyit ma az előírás minimálisan megkövetel. Vettem, kóstoltam, címkét ellenőriztem. A címkén már csak 51,8 százalék rozslisztet írnak az összetevők között. Nem csoda, hogy a tápláléka iránt valamelyest érdeklődő vásárló dühbe gurul mindennek láttán. Most akkor 80 vagy 51,8? Még akkor is, ha minimum 40 százalék a kötelező.


A rozskenyér és általában a kenyerek összetételének kérdése persze nem csak engem és nem csak a fogyasztókat bizonytalanítja el.


Már a pékek is érzik, hogy ez így nincs rendben


A pék szakma már tavaly szeptemberben kidolgozott egy ajánlást, amely szerint változtatni kellene a különböző kenyerek összetételének szabályozásán, néhány fajtát pedig be kellene vonni a szabályozásba, mert eddig ott sem voltak. Az ajánlásról még zajlik a vita, ezért nem szabad kész tényként kezelni, novemberben fogadják majd el a végleges változatot – hangsúlyozta ki Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai titkára. „A legvitatottabb a rozs- és a rozsos kenyér összetételének aránya volt. Van olyan áramlat a szakmában, amely a rozsos kenyér minimum 30, illetve a rozskenyér minimum 60 százalékos rozsliszttartalmát magasabban szerette volna megjelölni, de egyelőre ez az ajánlás.”


Tehát, ha valaki vesz egy rozskenyeret, akkor ma még találkozhat olyan veknivel, amelyben 40,1 százalék rozs van, a többi fehér búzaliszt, amit a választásával esetleg szeretne elkerülni. A Magyar Élelmiszerkönyv ugyanis jelenleg így szabályozza.


Tanulmányozzuk a címkét, hátha segít!


Örvendetes, hogy a pékek is ráéreztek az idő szavára, és megpróbálják segíteni a vásárlókat a kenyerek összetételének korrektebb meghatározásával és annak feltüntetésével is a terméken. Mindez azonban még az ajánlás után is csak visszafogott elégedettséget nyújthat az egészségtudatos fogyasztók számára. Lévén, hogy rozsból sokkal kevesebbet termesztenek, mint búzából (nagyjából 10 százalékát), illetve csak négy malom őrli, így a rozsliszt sokkal drágább, mint a búzaliszt. Nem csoda hát, hogy az ár- és profitképzés folyamatában a pékségek igyekeznek minél több búzalisztet keverni a rozskenyérbe. Szerencsés esetben erről hiteles információt olvashatunk a címkén, ami segíthet a döntésben.


Ám, amint a példa is mutatja fentebb, a címke sem nyújt mindig kellő tájékoztatást. Ráadásul a címke csak csomagolt árun van, például a péksüteményeken nincs. Mire támaszkodjunk a szintén említett rozskifli esetében?


Az üzletben elkérhetjük a gyártmányismertetőt – ha merjük


„Minden terméknek rendelkeznie kell úgynevezett gyártmányismertetővel, amelyet a gyártónak át kell adnia minden kereskedőnek. A vásárló elkérheti az üzletben ezt az ismertetőt, hogy megismerje a termék pontos összetételét. A boltokban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság is ezek alapján ellenőrzi a termékeket. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a pékségekben a sokkal részletesebb, az összetételt és a technológiát részletesen leíró gyártmánylap segítségével végez ellenőrzéseket – mondta Werli József.


Valljuk be, hogy a törvény biztosítja annak lehetőségét, hogy megismerjük mindennapi kenyerünket és fitneszkiflinket, de az odáig vezető út nem egyszerű, és számtalan visszaélésre ad lehetőséget. Nem csodálkoznék azon például, ha az eladók még nem találkoztak volna olyan tudatos vásárlóval, aki elkérte a „fitt szilvás párna” gyártmányismertetőjét. És akkor még csak az egészséges fogyasztókról beszélgettünk, akik tudatos étrend szerint kívánnak étkezni. Ha valakinek betegsége következtében nem szabad fehér lisztet fogyasztania (például diabétesz következtében), annak igazán észnél kell lennie, hogy hol és milyen kenyeret mer megvásárolni.



MNO