2024.09.30 | Hétfő
Jeromos napja

37% beszél idegennyelvet, de az angolt csak negyedük jól
2013.10.08
Oktatás
293
A 25-64 éves korú magyar lakosság mindössze 37 százaléka beszél legalább egy idegen nyelvet. Ráadásul a beszélt nyelvben való jártasság sem tűnik túl erősnek, a leginkább beszélt nyelv az angol, akárcsak az uniós országok többségében, de az angolul beszélő magyarok mindössze negyede beszéli jól ezt a nyelvet. Nem csak a felnőttekkel, idősebb generációkkal együttesen mérve vagyunk elmaradva uniós összevetésben, az iskolákban nyelvet tanulók aránya is elmarad az átlagtól.

Egy felsőoktatási tervezet kapcsán -, amely szerint bizonyos szakokon lehetővé tennék, hogy nyelvvizsga nélkül is diplomát lehessen szerezni - kapcsán írtuk nemrég, hogy az Európai Unió országai között Magyarországon a legnagyobb azok aránya (65%), akik egyetlen idegen nyelvet sem beszélnek.


A magyar 25-64 éves lakosság körében 37% beszél legalább egy idegen nyelvet, amivel azonban utolsók vagyunk az unióban. Az Eurostat közzétett jelentéséből az is kiderül, hogy a leginkább beszélt idegennyelv az angol a legtöbb uniós országban, így Magyarországon is.


Szokás azzal érvelni, hogy egyes országokban történelmi okok miatt magasabb a több nyelvet beszélők aránya, ez részben igaz is. Szlovákiában például a cseh nyelvet idegennyelvként szokták statisztikailag számításba venni (Csehországban a szlovákot viszont nem), az orosz pedig a balti államokban idegen nyelv. Ugyanakkor amellett, hogy a baltiaknál első idegen nyelv az orosz, az angolt, amely a második leginkább ismert nyelv azokban az országokban, több mint kétszer annyian beszélik, mint a magyarok. Szlovákiában ugyan a cseh az elsődleges idegen nyelv (vagyis ezt beszélik legtöbben), de angolul és németül összesen még így is többen beszélnek Szlovákiában (48%), mint amilyen arányban Magyarországon összesen angolul, németül és franciául beszélnek (e három legbeszéltebb nyelv együtt 41%).


A magyarok legtöbben angolul beszélnek, ez a legismertebb nyelv. Azonban csak 25% tudja elég jól használni az angolt, van széles körű jártassága a nyelvben, tudja azt rugalmasan használni. 31 százalékuk elég jól meg tud szólalni alkalmi helyzetekben és tud egyszerűbb szövegeket írni, 44 százalékuk nyelvtudása azonban korlátozott és inkább alapszintű.


Az idegennyelvet beszélők aránya jellemzően magasabb Magyarországon is a fiatalabbak körében. Ahogy az idegennyelvek ismerete egyre fontosabbá válik, feltehető a kérdés, hogy állunk a nyelvtanulással az iskolákban.


Az adatok alapján más országokhoz képest nem állunk túl jól a nyelvtanulás terén. Az elsődleges leginkább tanult nyelv a legtöbb uniós országban az angol. A magyarországi általános iskolákban és az alsó középfokú oktatásban azonban csak 48% tanulja ezt a nyelvet, ami messze elmarad az átlagos 77%-tól és az országok egy részében jellemző 80-100%-tól. A második leginkább tanult nyelv a német Magyarországon, ezt az alap- és alsó középfokú iskolákban 27% tanulja. Az angol és német együtt 75%, amivel azonban sereghajtók vagyunk. A felső középfokú oktatásban már jobbak az arányok, bár még ott sem állunk előkelő helyen, az elsődleges angolt közel 80% tanulja, bár az uniós országok felében effektív 100%, azaz mindenki tanul angolul, mellette pedig még más idegen nyelvet is.



Portfolio