2024.09.30 | Hétfő
Jeromos napja

Csalódást keltő a pedagógusbér-emelés
2013.10.07
Oktatás
288
Csalódást keltőnek nevezte a pedagógusbér-emelést hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján az LMP-s Osztolykán Ágnes.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának alelnöke – aki az alapján nyilatkozott, hogy folyósították a tanárok szeptemberi, már megemelt fizetéseit – azt mondta, hogy egy igazságtalan rendszer sikerült bevezetni.


Az életpályamodell bevezetése miatt szerinte azok is rosszul járnak, akiknek a bére nőtt, de a rendszer azokkal szemben is igazságtalan, akiknek nem változott vagy éppen csökkent a fizetése. Osztolykán Ágnes hangsúlyozta, hogy a pedagógusoknak adott béremelés munkateher-növekedéssel is jár. Szerinte az életpályamodell eközben demotivál és bünteti a pedagógusokat.


Hozzátette, a pedagógusok munkáját segítő személyzet, a pedagógia asszisztensek vagy az informatikusok "közel sincsenek a béremeléshez", pedig az ő munkájuk nélkül a tanár nem tud olyan körülményeket teremteni, amelyek miatt értelmet nyerne az egész napos iskola léte.


Kijelentetette: az LMP szerint a pedagógusoknak valódi megbecsülésre, igazságos, mindenki számára biztosított béremelésre van szükségük.



MTI