2024.09.30 | Hétfő
Jeromos napja

Ismét Szent-Györgyi tanulmányi versenyt szervez a szegedi egyetem
2013.09.16
Oktatás
235
Egykori rektorára és mindmáig leghíresebb tudósára emlékezve ismét Szent-Györgyi Albert életéhez és kutatásaihoz kapcsolódó tanulmányi versenyt szervez középiskolások számára a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).

A megmérettetés különlegessége, hogy a Nobel-díjas tudós gazdag életművéből merít, így több tudományterületet is érint: Szent-Györgyi Albert életművének, korának tudománytörténeti feldolgozása mellett a kutató munkájához és a C-vitaminhoz kapcsolható tantárgyak - biológia, kémia, fizika - tanulmányi versenyének ötvözete - mondta el az MTI-nek Újszászi Ilona, az intézmény szóvivője.


Az idei verseny egyik témája Szent-Györgyi Albert és Klebelsberg Kuno egykori vallás- és közoktatásügyi miniszter kapcsolata, így a feladatok között szerepelnek az 1920-30-as évek tudomány- és művelődéstörténetével kapcsolatos kérdések is.


A versenyen - amelynek nevezési határideje szeptember 27. - középiskolák négyfős csapatai indulhatnak, azzal a kikötéssel, hogy legalább az egyik diáknak 10. osztályosnak kell lennie. A megmérettetésnek részese lehet minden magyarországi diák, és külön is meghívót kapnak az egyetem bázisiskolái, illetve a Duna-Kőrös-Maros-Tisza Eurorégióhoz tartozó magyar középiskolák.



MTI