2024.10.02 | Szerda
Petra napja

Forgalomkorlátozások lesznek a NATO vezérkari főnökeinek budapesti látogatása idején
2013.09.12
Utazás
181
A NATO tagállamok vezérkari főnökeinek háromnapos budapesti értekezlete miatt hat kerületben forgalomkorlátozásra, illetve helyenként megállási tilalomra kell számítani - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM).

Közleményük szerint az ideiglenes forgalomkorlátozásokra csütörtök délután 2 órától vasárnap délután 1 óráig a főváros több pontján is készülni kell.


Mint kifejtették: a hivatalos program kezdeteként péntek este 6 órától látványos katonai tiszteletadással, többek között különleges díszelgő bemutatóval fogadják a NATO Katonai Bizottságának tagjait a Hősök terén. Emiatt déltől este 8 óráig a Hősök terén és a környéken (Olof Palme sétány és az Állatkerti körút egy része) forgalomterelésre kell számítani.


A következő napok részletes forgalmirend-változásairól a rendőrség honlapján (http://www.police.hu/hirek-es-informaciok/utinfo/forgalmirend-valtozasok/forgalomkorlatozas-a-fovarosban-2) lehet tájékozódni - tette hozzá a HM.


Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke az MTI-nek korábban elmondta: a katonai bizottság magyarországi látogatása során szombat reggel nyolctól este hétig folyamatosan ülésezik. A konferencia fő témái között szerepelnek a külföldi NATO-műveletek, s kiemelt figyelmet kapnak a Közel-Kelet és Észak-Afrika térségben tapasztalható kihívásokra adandó válaszok. A vezérkari főnökök értékelni fogják az afganisztáni és a Magyarország szempontjából különösen fontos koszovói missziókat is. A 28 katonai vezető áttekinti továbbá a következő két év legfontosabb feladatait, de napirenden lesz a szövetség tervezett átalakítása is.


Az aktuális témák között a szíriai helyzet folyamatos figyelmet igénylő kérdéseiről is egyeztetni fognak. Egyelőre azonban sok a kérdőjel, még a vezérkari főnök sem tudta megmondani, hogy milyen mélységben kerül elő a téma a találkozón. A szíriai események miatt vélhetően nem lesz szükség rendkívüli forgatókönyvre. Ugyanakkor megjegyezte, hogy mint szervezőknek "a szíriai helyzet teremtette fokozott biztonsági igényeknek" kell megfelelniük.


A több hónapos előkészületekkel megelőzött konferencia helyszínének, a megfelelő munkavégzés körülményeinek biztosítása mellett a szervező országnak kell gondoskodnia a konferencia résztvevőinek biztonságáról is. A hétvégi vezérkari főnöki találkozó biztosítási és biztonsági feladatait a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat a Belügyminisztériumhoz tartozó Készenléti Rendőrséggel közösen végzi majd - fejtette ki a vezérkari főnök.



MTI